KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Én is úgy gondolom, hogy demokráciában alapvető jog a véleménynyilvánítás joga. Ha valakinek például nem tetszik egy éppen hivatalban lévő kormány, azt joga van ki is nyilvánítani, a nemtetszését kifejezésre juttatni. (Folyamatos zaj a Fidesz soraiban.) Ám joggal elvárható, hogy a véleménynyilvánítás módja ne sértse mások jogait, például ne korlátozza őket a közlekedésben, és van egy csomó más szabály; ezt jogszabályok pontosan rendezik, tehát mondhatni, a törvényi garanciák erre megvannak.
Vannak azonban alkalmak és vannak helyszínek, amikor és ahol jogszabály nem tiltja a véleménynyilvánítást, csak a jó ízlés, csak a politikai kultúra, az európai politikai kultúra. Ilyen alkalom például a nemzeti ünnepi megemlékezés, ilyen helyszín például a temető vagy ilyen helyszín egy nemzeti ünnepi megemlékezésnek a színhelye. Ezt az íratlan szabályt lényegében betartotta a magyar politikai élet minden szereplője három kormány hivatalban léte idején. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kivéve az MSZP-t!) Nem volt ilyen probléma az MDF kormányzása alatt, nem volt a szocialista-szabad demokrata koalíció idején, és nem volt a Fidesz vezette kormány hivatali ideje alatt sem, legfeljebb azt tapasztaltuk, hogy az állami ünnep vagy a nemzeti ünnep csak akkor fontos például a Fidesz vezető politikusainak, ha kormányon vannak, akkor természetesen ott vannak - ha ellenzékben vannak, akkor viszont nem jelennek meg az állami ünnepségeken. Többször voltunk ennek tanúi, és többször jeleztük is ezzel kapcsolatban a nemtetszésünket.
Azt is érzékeltük, hogy amikor ők voltak kormányon, akkor nem hívták meg az ellenzéki politikusokat, elfelejtették meghívni (Németh Zsolt: Dehogynem! Nem jöttetek el!), különböző mulasztásokra hivatkoztak, félreértésekre, rossz címre küldték a meghívót; a lényeg, hogy a meghívók nem érkeztek meg. Aztán vizsgálták, és valakit találtak az apparátusban, akit ezért fel lehetett áldozni, miközben nyilvánvalóan politikai szándékról volt szó. Olyan is előfordult, hogy meghívtak ellenzéki politikusokat, csak éppen helyük nem volt, ahova álljanak, helyük nem volt, ahova üljenek, és megalázó helyzetbe hozták őket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Akkor mi többször mondtuk, hogy elképzelhetetlen Franciaországban július 14-éről, elképzelhetetlen az Egyesült Államokban július 4-éről, elképzelhetetlen a civilizált országok bármelyikében a nemzeti ünnepekről ily módon megemlékezni, hogy a mindenkori kormány ott van, a mindenkori ellenzék pedig a távolmaradásával tüntet. (Közbeszólás és derültség a Fidesz soraiban.)
Fordulat történt viszont akkor, amikor a Fidesz elvesztette a választásokat. A választási vereség okozta csalódottság a nemzeti ünnepi megemlékezések hangulatára is átterjedt. Ekkor kezdődött az, hogy huszonéves emberek gyilkosoztak huszonéveseket, tehát olyanok olyanokat, akik évtizedekkel később születtek például, mint 1956. október 23-a. És akkor történt meg, hogy olyasvalakit gyaláztak, akinek komoly szerepe volt 1956-ban, olyanok, akik vagy még nem is éltek, vagy ha éltek is, bizony a barikádnak a közelében se voltak.
Most, ezen a március 15-én egy újabb sajnálatos fordulat történt. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Eddig a Fidesz megelégedett a gyűlölet hazai fogyasztásra történő előállításával. (Felzúdulás és közbeszólások a Fidesz soraiból: Szégyelld magad!) Most már Na, erről a politikai kultúra hiányáról beszéltem, tisztelt képviselőtársaim! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Most már eljutottak oda, hogy exportra is jut a gyűlöletből. Marosvásárhelyen szégyenkezésre kényszerítettek (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból.) hatezer embert, akik szégyellték magukat egy tucatnyi hangoskodó, egy tucatnyi bekiabáló és füttyökkel nemtetszésüket nyilvánító ember előtt. Én szégyenletes dolognak tartom, és azt is, hogy ugyanebben a hangnemben nyilatkoztak a Fidesz hivatalos szónokai ezzel egy időben más erdélyi nemzeti ünnepi megemlékezésen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Én nem kérem, hogy önök kérjenek bocsánatot, mert azt hiszem, nem is ismerik ezt a fogalmat. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Azt se kérem, hogy szégyelljék magukat, mert ezt sem ismerik. Csak azt, hogy gondolkozzanak el rajta, hová vezet ez az út. Hogy nem Európába, az biztos.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Pokorni Zoltán: Szégyellje magát!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés