KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, közismert rövidítéssel a CEFTA a visegrádi országok együttműködéséből alakult ki, tehát Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia voltak az alapítók. Később csatlakozott hozzá Szlovénia, Románia és Bulgária, 2001 nyarán pedig Horvátország is kérte a felvételét, és egy másfél éves csatlakozási tárgyalássorozat után 2002 decemberében a megállapodás is aláírásra került.

Ez a megállapodás a korábbi CEFTA-bővülési megállapodások mintáját követi, lényege az ipari termékek vámmentes kereskedelme és a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cikkek kereskedelmének egy erőteljes liberalizálása. A megállapodás Horvátország számára és a CEFTA jelenlegi tagállamai számára is előnyös, azt ideiglenes jelleggel 2003. március 1-jétől már alkalmazzuk is.

A megállapodás akkor lép hivatalosan érvénybe, ha valamennyi részt vevő állam ratifikálja. Mindegyik megkezdte ezt a jóváhagyási folyamatot, ennek alapján kérem, hogy a magyar parlament is hagyja jóvá ezt a megállapodást, és ehhez a külügyi bizottság támogatását külön is köszönöm.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu