BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár már örültem, hogy tovább tudunk lépni, de Podolák úr ismét hozzászólt, így arra kényszerített engem is, hogy én is hozzászóljak.

Nos, igaz, képviselő úr, nem azt tettük, amit önök tenni fognak, a polgári kormány négy éve alatt végig az infláció alatt volt a gázár emelése. Nem fogadtuk el ezt a törvényt, mert nem tartottuk jó törvénynek. Úgyhogy ezért nincsen ez a törvény, amelyre ön most hivatkozik, elfogadva.

Még egy apróságot hadd mondjak el, hogy mennyire nem légből kapottak mindazok a feltételezések, amikről most beszélünk. A törvényben szó van az árról, csak nem beszél világosan - de el lehet olvasni. Én most elolvastam, mit mondtak a mai kormánypárti képviselők 2000-2001 környékén a parlamentben - nem szeretném ismertetni, hogy melyik képviselőtársunkról van szó, egyébként itt ül most is a teremben -: “Drasztikus gázáremelésre lesz szükség.ö Szó szerint így mondta 2000-2001-ben a parlamentben. Ezek után a kormány nem beszél világosan gázáremelés ügyben. Mégis, mit higgyünk akkor, tisztelt képviselőtársaim? Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu