BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az előző kétperces hozzászólásomban megkíséreltem, államtitkár úr, hogy önnek válaszoljak az imént föltett kérdésére. Föltettem ugyanis azt a kérdést, hogy mi a nagyobb igazságtalanság, az, ha esetlegesen támogatott gázárban részesül az is, aki magasabb jövedelmű, nem szorul rá, vagy az a nagyobb igazságtalanság, ha kiszorul ebből egyébként az, aki jövedelmi helyzete alapján rászorulna.
Elfogadom, államtitkár úr, amit ön mond, nem lehet személyre szabott gázárakat kialakítani. Egyikünk sem ezt szerette volna. Csak az a helyzet, hogy amit önök most kitaláltak, bár azt gondolom, hogy fogyasztáshoz kötötten mégiscsak megpróbált szociális szempontokat figyelembe venni, csak egyszerűen a mai magyar valóságban ez nem így működik, ez nem így sikerül. Azok a statisztikák, amelyekről beszélnek, hogy ki hány köbmétert fogyaszt, természetesen lehet, hogy igazak, csak az nem mindegy, hogy kik esnek ezen bizonyos köbméterszámok alá: a tehetősebbek vagy a kevésbé tehetősek. Ez az, amire nincsen világos, egyértelmű kimutatás.
Államtitkár úr, nagyon sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. Pontosan tudja, hogy 30-40, esetlegesen 50 százalékos megtakarítást lehet elérni egyébként egy korszerű energiarendszerrel egy elavulthoz képest, egy jól hőszigetelt házzal egy rosszul hőszigetelt házhoz képest. Ezért mondjuk azt, hogy ezek nem egyedi problémák.
Persze, tudom, hogy mit fog államtitkár úr válaszolni, de ennyi pénz van, ezt lehet elosztani. Ezért kéne talán szembenézni azzal a problémával, hogy lehet, hogy az, amit a törvény mond, hogy mennyi pénzt lehet jelenleg Magyarországon kompenzációra fordítani, kevés. Ezért mondtuk el parlamenti beszédeinkben is, hogy talán oda kéne figyelni a gázszolgáltatókra is. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) A gázszolgáltatóknak csak az idei kemény tél rendkívül jelentős extraprofitot hozott. Miért nem tudnak beszállni a kompenzációba valamilyen szinten? Ezzel kéne, azt gondolom, foglalkozni a kormánynak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés