DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! 2001 őszén Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére néhány lelkes honfitársunk létrehozta a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítványt. A miskolci székhelyű civil szervezet alapító okiratában célul tűzte ki, hogy megszervezi és megismétli a hetvenöt évvel ezelőtt szervezett zarándokutat. Az akkori zarándokok Kossuth 1851-ben tett amerikai látogatásainak helyszíneit keresték fel, és 1928. március 15-én felavatták Kossuth Lajos New York-i emlékművét.

Az alapítvány felkérésére 2002. szeptember 24-én felszólalásomban kértem és meg is kaptam a parlament elvi támogatását a történelmi múltat idéző zarándokút megvalósításához. Ennek eredményeként 2003. január 30-án a parlament Delegációs termében, úgy, mint hetvenöt évvel ezelőtt, létrejött a Zarándok Nagybizottság. Elnöke dr. Szili Katalin házelnök asszony, alelnöke dr. Mezei László, az alapítvány kuratóriumának elnöke lett. Társelnököknek Fedor Vilmost, Herényi Károlyt, Homa Jánost és Világosi Gábort delegálták a frakciók.

A zarándokutat a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány szervezte meg 2003. március 12-21. között. A rendkívül feszült nemzetközi politikai helyzet ellenére 36, az ország minden részéből érkezett honfitársunk vett részt ezen a nagy jelentőségű utazáson. Az utazás célja nem volt más, mint hogy tovább erősítse hazánk és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatokat, tovább mélyítse a külföldön élő magyarok magyarságtudatát, illetve felidézzük a hetvenöt évvel ezelőtt indult zarándokút eredményeit. Zarándokcsoportunk több száz, Amerikában élő honfitársunkkal találkozott, így amerikai magyar civil szervezetekkel, egyházi személyiségekkel és minden, a Kossuth-kultuszt ápoló intézmény vezető tisztségviselőjével. Személyesen fogadta a zarándokok képviselőit George Pataki, New York állam kormányzója, aki átvette azt a Kossuth Lajosról készült portrét, amelyet New York népének ajánlott fel az alapítvány. Ez alkalomból a kormányzó úr proklamációt bocsátott ki, melyben méltatta a zarándokút jelentőségét, és márciust a magyarság hónapjának nyilvánította, egyben kifejtette személyes elkötelezettségét a zarándoklathoz.

A március 15-én rendezett ünnepségen a csoport több száz amerikai magyarral együtt megemlékezett az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseiről, megkoszorúztuk Kossuth Lajos hetvenöt éve állított szobrát. Az ünnepségen az Amerikában élő honfitársaink nagy meghatottsággal és örömmel hallgatták meg Kovács István művész úr tolmácsolásában a Nemzeti dalt. Washingtonban a Kongresszusi Könyvtár Kossuth-emlékeinek megtekintése után a delegáció a Capitoliumban Tom Lantos képviselő úr és Anett Lantos fogadásán kötetlen találkozón vett részt, majd közösen megkoszorúztuk Kossuth és Wallenberg emlékművét. A washingtoni Kossuth-ház vezetői is köszöntötték küldöttségünket, Simonyi András nagykövet úrral közösen elhelyeztük az emlékezés koszorúit Kossuth Lajos emléktáblájánál. Március 19-én a zarándokút záró estéjén Berko D. Géza, a Népszava egykori főszerkesztője - akinek nevéhez fűződik a New York-i Kossuth-szobor felállítása - emléktábláját is megkoszorúzta a csoport, majd New York-i civil szervezetek több száz képviselőjével került sor találkozásra.

A zarándokút megmutatta nekem, hogy nemcsak itthon, hanem Amerikában élő honfitársaink is élénken és lelkesen ápolják a szabadságharc és Kossuth eszményét. Az utazáson az is kiderült, hogy a különböző életfelfogású és politikai preferenciával rendelkező zarándokok méltósággal és együttesen tudnak ünnepelni és emlékezni történelmünk e nagy és meghatározó időszakára. Ezért is elgondolkoztató és elszomorító az, amit hazaérkezésünk után a magyar újságokban olvashattunk.

Úgy gondolom, ideje minden politikai szervezetnek átgondolni a nemzeti ünnepekkel és azok méltóságteljes ünneplésével kapcsolatos álláspontját, mert ez közös feladat és felelősség. Remélem, hogy az az egység, amit sikerült egy kicsiny civil szervezetnek létrehozni Amerikában, az megteremthető idehaza is, ha máskor nem, legalább a legnagyobb ünnepeinken.

Végül a zarándokcsoport nevében köszönetet mondok mindenkinek, akinek része volt az utazás megszervezésében és lebonyolításában. Bejelentem, hogy 2004 márciusában az olaszországi Torinóba újabb zarándokutat szervez az alapítvány Kossuth Lajos halálának 110. évfordulója tiszteletére. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Befejezem.

Tisztelt Ház! A Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány általam kéri a Kulturális Örökség Minisztériumának és az Országgyűlés minden tagjának együttműködő segítségét ahhoz, hogy ez az évforduló is méltóan legyen megünnepelve. (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu