DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 47-es út szerepel azon utak között, amelyeken az úgynevezett ISPA-támogatás keretében a burkolatmegerősítést tervezzük, és hogy ennek az útnak a keresztmetszetét, tehát azokon a sávokon, ahol a forgalom felgyűlik, a továbbiakban kiszélesítsük, és így azokon az egyébként balesetveszélyes szakaszokon, illetőleg azokon a szakaszokon, ahol a burkolat minősége miatt nehézségbe ütközik a forgalom folytatása, segítsünk és javítsunk.

Tekintettel kell lenni azonban arra, hogy csak akkor lehet a kivitelezést folytatni, ha a kivitelezésre kijelölt és abban a versenyt megnyerő kivitelezőnek át lehet adni a területet, hiszen az ön kérdésében is szerepel egy dolog, hogy folytatni kell a kisajátításokat. Sajnálatos módon a kisajátításokat ugyan lehet folytatni, de csak akkor, hogy ha azok, akik telkének a kisajátításáról szó van, közreműködnek, egyetértenek, és lemondanak arról a lehetőségről, hogy nevezetesen a jogvita alatt egyidejűleg átadják a kivitelezőnek a területet. Ebben az esetben sajnos pillanatnyilag nem ez a helyzet. Következésképpen nem állítottunk meg semmit, csak nem tudtuk folytatni.

A kormány azt tervezi, hogy ahogyan a kisajátítási eljárások megnyugtató rendezése és befejezése után rendelkezésünkre állnak azok a területek, amelyeken a kivitelezés folytatható, akkor ezt a közbenső szakaszt is kiszélesítjük. Hozzáteszem, ez egyidejűleg azt is jelenti, hogy ezt az ISPA-támogatást nem csupán ennek a szakasznak a kiszélesítésére kívánjuk fölhasználni, hanem a 47-es teljes hosszában szeretnénk elviselhető és európai utat teremteni, éppen azért, hogy lehessen csatlakozni az autópályához. Ezt is szeretnénk ebben az időszakban megoldani.

(14.40)

A legkorábbi helyzet vagy legkorábbi kezdési időpont arra, hogy ezt a közbenső szakaszt építeni lehessen, vélhetően az ön által említett 2004-es év vége lehet, és ebben az esetben legkésőbb 2005-ben, de 2006 elején ezen az útszakaszon a burkolatmegerősítés, illetőleg az elkerülő út hiányzó szakaszai is elkészülnek.

Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu