ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel további felszólalási igény ehhez a szakaszhoz nem érkezett, ennek a szakasznak a részletes vitáját lezárom.

Egy megjegyzést engedjenek meg nekem. Ezt a törvényalkotási tervet én szívesen át fogom nyújtani, de miután a bizottsági ajánlásoknál szó szerint ezek a módosító javaslatok szerepelnek, és ennek az indoklásáról folyt most a vita, hogy miért javasolják vagy miért nem, nem sok lehetőséget látok arra még a részletes vitában is, hogy arról ne essék szó, ami egyébként itt le van fektetve szó szerint ebben a papírban. Egyébként pedig azokra a törvényekre, amiket feszegetnek, természetesen majd akkor vissza fogunk térni, amikor ez aktuálissá fog válni. Kérném, hogy majd a következő szakaszban is a bizottsági ajánlás figyelembevételével folytassuk természetesen a vitát. Köszönöm szépen. Haladunk tovább.

Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megadom a szót Kékkői Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu