BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szerintem vegyük egymást komolyan, tisztelt képviselőtársam. Az önök javaslata egyetlenegy elemet tartalmaz, ami a mostani felálláshoz képest új, mégpedig azt az egyetlenegy elemet, hogy rúgjuk ki a Magyar Energia Hivatal vezetőjét, és nevezhessük oda ki a saját emberünket.

Semmi másról nincsen szó. Semmi másban nem változik az Energia Hivatal jogállása, minden marad a régiben - ez az egy lényeges elem van. Ha ez nem így van, akkor azt gondolom, megint van értelme annak, hogy beszélgessünk, hiszen nekünk pedig a gazdasági bizottság javaslatához van egy kapcsolódó módosító javaslatunk. Mi tartalmilag teljes egészében elfogadjuk a gazdasági bizottság módosító javaslatát; összesen egy dolgot kérünk, tisztelt képviselő úr, ezt teljesítsék, és akkor máris megszűnt a vita közöttünk, hogy mindazt az eljárást, amiről ön beszélt, tegyük meg, lehetőség szerint a mostani vezető határozott időtartamra történő kinevezésének lejárta után. Akkor lépjen életbe ez a javaslat, és azt gondolom, akkor el lehet vetni még a látszatát is annak, hogy nem arról van szó, hogy egy szocialista hű embert kell milliárdok rendelkezési joga fölé kinevezni a mostani vezetővel szemben.

Farkas képviselő úrnak pedig csak annyit szeretnék mondani: képviselő úr, önnek igaza van, ön tényleg talált egy olyan módosító javaslatot, ami nem egyezik meg az önével. De ha alaposabban keres, akkor talál egy olyat is, amely egyébként megegyezik, és a földgázra és a falugázra vonatkozik, és annyi az eltérés közöttük, amit mondottam, hogy míg az ön javaslata megengedné az inflációt 2 százalékkal meghaladó áremelést is, a mi javaslatunk az inflációhoz köti mindezt.

Nos, hát ez volt az a javaslat, amire megkaptam azt, amit nem tudom, hogy ön nyilvánosan meg fog-e kapni, de valószínűleg a parlament folyosóin ön is meg fogja kapni a kormány tisztelt képviselőjétől.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu