DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth István képviselőtársam példáját követve magam is két perc keretében igyekszem a módosító javaslatainkat előterjeszteni, illetve indokolni. Itt a 128. számú és a 155. számú módosító javaslatokat szeretném említeni.

A 128. esetében már köszönöm államtitkár úrnak a támogatást, hiszen tulajdonképpen ez egy olyan típusú pontosítás, amire a magyar éghajlati viszonyok között szükség van. Nálunk nem november 1-jén kezdődik többnyire a fűtési szezon, hanem október 15-én, de ismerve a magyar valóságot és a szélsőséges időjárási viszonyokat, bizony még sokszor ezt megelőzően is, többnyire már szeptember közepétől el kell kezdeni a távfűtést is. Tehát ebben a módosító javaslatban pontosan erre vonatkozóan teszünk hatályba léptetési javaslatot, amikor a november 1-jei időpontot október 1-jére javasoljuk.

Azt hiszem, a 155. pont már egy nehezebb kérdés, hiszen itt az Energia Hivatalra és az Energia Hivatal vezetőjére vonatkozó szabályozást érinti az eredeti törvény. Ennek megfelelően mi a villamosenergia-törvényben az erre vonatkozó szabályozást szeretnénk átírni. Azt hiszem, hogy ez a 155. számú módosító javaslatban felsoroltak szakmailag is nagyon alátámasztott érvek.

Azon lehet vitatkozni a 8. §-ban, hogy tíz nap kell-e az összeférhetetlenség megszüntetéséhez vagy térjünk át az országgyűlési képviselők, miniszterek vagy éppen a közszolgálatban dolgozók 30 napjára. Úgy hiszem, hogy ez nem okoz majd köztünk problémát, de mi itt igyekeztünk egy általános érvényű, szakmailag alátámasztott módosító javaslatot készíteni, ugyanis semmiféleképpen nem szeretnénk azt a biankó felhatalmazást megadni, amely esetleg egy politikai indokok alapján történő energiahivatali lefejezésre ad lehetőséget. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt szeretnénk, hogy bármilyen probléma megoldása törvényi szabályozás keretében, az emberi tisztesség feltételei mentén történjen.

Forrás: parlament.hu