TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem most, hanem talán az előző vagy még az azelőtti felszólalásomban említettem, hogy az egész földgáztörvény szelleme ebben a formájában nem igazán a fogyasztói piac irányába hat, hanem kimondottan az ellen hat. A piacot azzal a két - vagy inkább csak egy - monopolhelyzetben lévő szereplőnek a bekövesítésével kívánják fölmutatni; nem megvalósítani, mert a törvény formája szerint nem a piac valósul meg, hanem a piaci háttér előtt álló monopol szereplő fog megerősödni.

Éppen ezért erre a piacra nem célszerű kiengedni olyan fogyasztót, akinek igazából a közgazdasági értelemben vett piaci magatartása is csak maximum tizenhárom éves lehet, tehát a piaci magatartását még nem tudta fölmérni, igazából még nem tudott élni ezzel. Ehelyett most egy olyan piacra akarja kényszeríteni, ahol monopol szereplő van. Ezért mondtam azt, hogy a piacon lévő monopol szolgáltató tulajdoni hányadát is korlátozni szükséges azért, hogy egyáltalán létrejöjjön valamilyen verseny, mert egyébként hiába mondja ön, hogy egyenlő pályák, egyenlő esélyek, mert a MOL hozzámondja, hogy én biciklivel indulok.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu