GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Miniszterelnök Úr! (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Hónapok óta írásbeli kérdéseket, azonnali kérdéseket, interpellációkat intézünk a földművelésügyi miniszterhez a sertéságazat kérdéseinek megoldatlansága miatt, azonban minden kísérletünk eredménytelen. A sertéstenyésztők ma olyan rettenetesen rossz helyzetben érzik magukat, mint amilyen évek óta nem volt Magyarországon. Most már nem csupán veszteségesek, hanem egyenesen a vagyonukat veszítik el.

Azért kívántam önhöz fordulni kérdésemmel, mert a miniszternek feltett kérdések nem vezettek eredményre, valamint ön személyesen is érintett ebben a kérdésben, mert a választási kampány alatt 350 forintos felvásárlási árat ígért a sertéstenyésztőknek, ami nyilvánvalóan nem valósult meg.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt úgy véli, hogy a sikeres EU-csatlakozás akkor valósítható meg, ha a mezőgazdaságban is mindenki nyertese lesz a csatlakozásnak, tehát maguk a sertéstartók is. Ehhez viszont sikeres felkészítésre van szükség, ami most nyilvánvalóan számukra nem adatott meg.

Azt szeretném kérdezni miniszterelnök úrtól, hogy a következő hetekben, hónapokban, mielőtt végképp ellehetetlenülnének a sertéstartók, számíthatnak-e a mostaninál nagyobb, ezen túlmutató állami támogatásra, vagy bele kell törődniük abba a rémesen rossz állapotba, vagyonuk elvesztésébe, ami mindennapjaikat fenyegeti.

Köszönöm szépen, várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu