SZABÓ GYULA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2003. április 16-ai ülésén megtárgyalta a kormány által T/3560. számon benyújtott törvényjavaslatot. A bizottság többsége pozitívan értékelte, és támogatta azokat a változtatásokat, amelyeket a törvénymódosítás a 2001-ben elkezdett életpályarendszer folytatása érdekében javasol.

Ezek közül is különösen figyelemre méltó az a szándék, amely egy elhúzódó vita és igazságtalanság végére tesz pontot, a 2001-ben kiszervezett ügykezelők ismételt köztisztviselői státusba emelésével. A javaslat nagyon gyakorlatias, logikus megoldást javasol úgy, hogy az érintett köztisztviselőket, sem a kiszervezetteket, sem az azóta ügykezelőként felvetteket semmilyen hátrány ne érje.

Örömmel üdvözöltük a köztisztviselők juttatási rendszerének bővítését. Ebben a körben említést érdemel a ruhapénz számottevő emelése. Támogatjuk a köztisztviselők illetménykiegészítéseinek, pótlékainak rugalmasabb, ugyanakkor stabilabb megállapítását. A javaslat 12. §-a megoldást kínál a magas besorolású, kiemelkedő munkát végző köztisztviselők elismerésére. És végül: az előzetes visszajelzések szerint népszerűnek ígérkezik az a szabályozás, amely az állam készfizető kezességét ígéri a köztisztviselők lakásépítéséhez és -vásárlásához igényelt hitelintézeti kölcsönökre vonatkozóan, kiterjesztve ezt a hivatásos jogviszonyban állókra is.

Az EU-csatlakozás kapcsán különös jelentősége van az idegennyelv-tudás fokozott elismerésének, ösztönzésének. A pótlék összegének emelése mellett a javaslat eltörli a 200 százalékos felső plafont, így lehetővé válik akárhány nyelvre megkapni a megfelelő százalékot. A szabályozás előremutató, gyakorlatias eleme, hogy a három úgynevezett operatív uniós nyelv esetén az alapfokot is el kívánja ismerni a törvény.

Ugyancsak nagy érdeklődésre tart számot az úgynevezett rekreációs szabadság rugalmassá tétele. A javaslat 20. §-a megfelelő feltételek teljesülése esetén a közigazgatási szerv vezetője számára lehetővé teszi, hogy az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőzően is kiadhassa a rekreációs szabadságot. Nagy hiányt pótol a Ktv. rokkantsági nyugdíjra vonatkozó szabályozása. A szövegezés - gyakorló vezetők véleménye szerint is - egyszerű, jól alkalmazható.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindezek alapján bizottságunk a törvénymódosítási javaslatot 12 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu