MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Először is általánosságban hadd nyugtassam meg, hogy a mostani sportvezetés számára is a kosárlabda rendkívül fontos sportág, és ennek a legékesebb bizonyítéka talán az, hogy a minisztérium kiemelt sportágként kezeli a kosárlabdát, hiszen az utánpótlás-fejlesztési program esetében ez volt a harmadik sportág, amelynek a finanszírozása mellett döntött a minisztérium, és ebben az évben 80 millió forintot szánunk erre a célra, hogy ezt a sportágfejlesztési programot továbbvigyük.
Másodszor: nagyon fontos, és a minisztérium is érzékeli, hogy komoly problémát okoz az állami vállalatok kivonulása a sportszponzoráció területéről, és a rendelkezésre álló eszközöket és lehetőségeket számba véve alternatívákat dolgozunk ki ezen probléma megoldására. Addig pedig egyfajta közvetítői szerepkör az, amit a minisztérium fel tud vállalni. Ennek a közvetítői szerepkörnek az egyik eredménye volt az, hogy például ez év januárjában felvettük a kapcsolatot a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójával, valamint a pénzügyminiszter úrral, hogy közvetítőként elősegítsük a Postás-Matáv Sportegyesület asztalitenisz-, valamint kerékpáros-szakosztálya súlyos helyzetének a megoldását. Ugyanezt szeretnénk tenni a Soproni Postás női kosárlabdacsapatának a segítésére is.
A minisztérium felvette a kapcsolatot a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével, és a Női Hivatásos Kosárlabda Ligával, valamint tárgyalásokat kezdeményezünk a Magyar Posta Rt. illetékeseivel is, hogy a felmerülő problémákat közvetítőként segítsük megoldani.
Nagyon helyes a képviselő úr aggódása, de egyvalamit azért a figyelmébe ajánlanék: 2000-ben Sopron megyei jogú város közgyűlése, amely akkor fideszes többséggel rendelkezett, döntött arról, hogy a város csak három egyesülettel köt szponzorációs szerződést - a GYSEV női kosárlabdacsapattal, a Matáv SC futballcsapattal és a Soproni Ászok férfi kosárlabdacsapattal. Ahogy ön is jól hallotta, a Soproni Postás női kosárlabdacsapattal, az akkori fideszes többségű közgyűlés döntése alapján, nem kötöttek szerződést.
Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ezeket a forrásokat pótolni tudjuk, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezek a kérdések mielőbb megoldódjanak.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés