SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2002-2003. évi magyar női kosárlabda-bajnokság a hagyományokhoz híven Pécs-Sopron döntőt hozott. Az idén azonban - az elmúlt évek gyakorlatával szemben - a hűség városát a Soproni Postás képviselte, mely végül a bajnokság második helyén végzett, jogot szerezve ezzel a legrangosabb nemzetközi kupában, az Euroligában való részvételre.
A kép tehát idillinek tűnik, hiszen minden idők legjobb bajnoki szereplését könyvelhetik el a nyugat-magyarországi városban, azonban a csapat sajnos az ellehetetlenülés szélén áll, ugyanis a kimagasló eredmény ellenére is súlyos anyagi gondokkal kénytelen szembenézni. Az egyesület főszponzora a Magyar Posta Rt., amely 2002. június 24-én kötött megállapodást a Postás Sport Kft.-vel.
(16.40)
Ezen megállapodás értelmében a Magyar Posta Rt. vállalta, hogy a 2002. július 1-je és 2002. december 31-e közötti időszakra 48 millió forint plusz áfa összegű támogatást utal át egy összegben a sportegyesület számlájára. A Postás Sport Kft. jelzése alapján ez a tranzakció azonban még nem történt meg, vagyis a Magyar Posta Rt. nem utalta át a szerződésben megállapított támogatási összeget, amivel lehetetlenné tette a játékosok fizetésének a folyósítását, és a megszűnés rémének az árnyékát vetette a hazánk nemzetközi képviseletére is jogosult csapatra.
Véleményem szerint, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, rendkívül szomorú, hogy a magyar sport egyik kiemelkedő reprezentánsa egy állami vállalat miatt ilyen nehéz helyzetbe került.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek alapján a következő kérdésekre várom és várják a soproni kosárlabdabarátok is a választ öntől: mit kíván tenni a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a Soproni Postás csapatának megmentése, támogatása érdekében? Valamint: felkéri-e a miniszter úr a Magyar Posta Rt.-t, hogy tegyen eleget a szerződésben vállalt kötelezettségének?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés