KUZMA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A pedagógiai felügyelő témakörében szeretném Pánczél képviselőtársamat megtámogatni további érvekkel.
A bizottsági ülésen is elmondtam, nem tudom, kiben milyen érzéseket kelt, de bennem rendkívül rossz érzéseket; és többfajta szinonim fogalomegyüttes ébred fel bennem, amikor a pedagógiai felügyelőt emlegetjük.
(22.30)
Én kérve kértem akkor az államtitkár urakat is, hogy változtassuk meg az elnevezést, és ennek a tartalmát legegyszerűbben úgy lehetne, ha elfogadják ezt a módosító indítványt, ami kiveszi az összes olyan módosítást, ami e köré a pedagógiai felügyelő köré tornyosul. Nagyon rossz íze van, nagyon szerencsétlen az elnevezés, és ami a leglényegesebb: a meglévő pedagógusokat kényszeríti, törvényileg kényszeríti egy alacsonyabb szintű feladat ellátására.
Itt említeném meg azt a tényt, ami fölött nagyvonalúan elsiklottunk a bizottsági ülésen, hogy egyoldalú szerződésmódosításra fog kényszerülni a munkáltató, aminek eredményeképpen munkajogi perek várhatók ez ügyben. Higgyék el nekem, nem lehet ezt egyszerűen egy törvénnyel elintézni, van tapasztalatom ebben a korábbi, hasonló szituációban bekövetkezett módosítások kapcsán. A munkaügyi bíróságok minden esetben a dolgozó oldalán állnak; itt egyoldalúan kell majd a munkaszerződéseket módosítani, gyanítom, hogy ez esetben is a dolgozók oldalán állnak a bíróságok, tehát nem szerencsés.
Én javaslom egy az egyben ennek az eltörlését, írmagját is kiirtani azt, ami felügyelőö szót valamilyen összefüggésben gyerek mellett említ.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés