DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök
Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten két fontos esemény történt az európai
egységfolyamat történetében. Az első, hogy az Európai Konvent, az európai
alkotmányozó gyűlés befejezte érdemi munkáját, és letette az asztalra Európa
jövendő alkotmányának első két érdemi fejezetét. A második fontos esemény
pedig: Csehországban sikeres, eredményes és
érvényes népszavazást tartottak.
Előbb az utóbbiról: a csehországi sikeres népszavazással
gyakorlatilag mind a négy visegrádi országban sikerrel zárult a népszavazás
folyamata. Ez az a négy ország, amelyre egész Európában a leginkább figyelnek,
hiszen ez az a négy ország, amelynek a felvétele a most felvételre kerülő tíz ország
lakosságának több mint 80 százalékát adja, és GDP-ben még ennél is nagyobb mértékét.
Nem véletlen, hogy ekkora figyelem övezte mind a négy ország népszavazását, és
nem véletlen, hogy örülhetünk annak, hogy mind a négy országban sikeres volt.
Kétségtelen, hogy a részvételi arányokat illetően minden
országban voltak problémák, talán a leginkább nálunk, de a többiekben is,
ugyanakkor az is kétségtelen, és elsősorban most erre kell koncentrálnunk, hogy
az igenek aránya mindenütt sokkal magasabb volt, mint amire számítani lehetett
volna: 77 százaléktól 90 százalékig terjedő mértékben nyilvánítottak igennel
véleményt a visegrádi országok állampolgárai. Ezzel tehát egy nagy és döntő
lépést tettek a sikeres európai csatlakozás felé.
Tudnunk kell azt is, hogy ezzel nem zárult le a folyamat,
nekünk is vannak még teendőink, nem is kevés. Ahhoz, hogy ez a csatlakozás ne
csak bekövetkezzen, hanem valódi sikert jelentsen országaink számára ‑ és
most már elsősorban Magyarországra gondolok ‑, bizonyos feltételeket
meg kell teremtenünk, amelyek még hiányoznak. Itt szeretném felhívni a
figyelmet a hiányzó intézményrendszer kiépítésének felgyorsítására. Ez vonatkozik
elsősorban a mezőgazdaság területén érzékelhető intézményrendszeri
lemaradásokra, de vonatkozik természetesen a területfejlesztés esetében
fennálló hiányosságokra is. Tehát tudjuk, hogy vannak hiányosságaink, erre
nagyon nyomatékosan felhívták a figyelmünket. Úgy érzékelem, hogy a kormányban
megvan az akarat és a szándék a hiányosságok felszámolására.
A másik fontos feladat, ez mindannyiunkat érint, tisztelt
képviselőtársaim, a jogharmonizáció befejezése. A következő fél évnek központi
eleme kell legyen itt, a parlamentben is az európai uniós jogharmonizációs
folyamat felgyorsítása. Szerencsére, ezen a téren jól állunk, de néhány törvény
elfogadására feltétlenül szükség van ahhoz, hogy eredményesen illeszkedjünk be;
elsősorban például az európai parlamenti képviselők megválasztására vonatkozó
törvényre gondolok, valamint a parlament és a kormány viszonyát rögzítő törvény
elfogadására, amely a működésünket biztosítani fogja. Végezetül fontos a közvélemény
érdemi felkészítésének is a folytatása, különös tekintettel az egyes, az
Unióval közvetlen kapcsolatba kerülő csoportok felkészítése.
Ami pedig a Konventet illeti, tisztelt képviselőtársaim,
hadd mondjam el azt, hogy a Konventben egy mindannyiunk számára vállalható,
elfogadható kompromisszum született. Ez természetesen kevesebb annál, mint amit
magunk számára reméltünk, de több annál, mint amit akár az utolsó napokban is
előre jelezni lehetett; egy olyan kompromisszum, amivel együtt fogunk tudni
élni; egy olyan kompromisszum, amely mindenképpen Európa és az európai
egységfolyamat történetében komoly mérföldkövet jelent, egy nagy előrelépést a
majdani egységes Európa felé. Ennek a kompromisszumnak Magyarország is aktív
részese volt. Kidolgozásában a kormányzati képviselők és a parlamenti
képviselők, a Konvent tagjai, Vastagh Pál és Szájer József képviselő úr,
illetve Kelemen András, és ha megemlíthetem szerény személyemet, aktívan részt
vállaltunk annak a kompromisszumnak a létrehozásában, amely megőrizte 2009-ig
Magyarország számára az Európai Bizottságban betöltött helyet, lehetővé tette
azt, hogy Magyarország a tagállami egyenlőség elve alapján vegyen részt a
döntéshozatali folyamatban, és lehetővé tette azt, hogy az Európai Unió
átláthatóbb, áttekinthetőbb, demokratikusabb legyen, minél inkább a minősített
többségi döntéshozatal elvén alapuljon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jó szívvel ajánlhatom az önök
figyelmébe a Konventnek ezt az előremutató eredményét, akkor is, ha nem
mindenben sikerült érvényesíteni az álláspontunkat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgy
érzem, hogy ezen a héten valóban ismét sokkal közelebb kerültünk Európához.
Köszönöm a figyelmet, tisztelt elnök asszony. (Taps az
SZDSZ soraiban. ‑ Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés