DR. TABAJDI CSABA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A magyar szocialisták üdvözlik és
egyértelműen támogatják a kedvezménytörvény módosítását, hiszen pont két év
telt el, szinte napra pontosan, mikor a Ház elfogadta a kedvezménytörvényt 2001
júniusában, és éppen itt volt az ideje, hogy befejeződjön a kedvezménytörvény
nemzetközi vesszőfutása.
Nagyon fontos áttörés történt a Magyar Állandó Értekezlet
májusi ülésén, amikor is az ott jelen levő határon túli magyar szervezetek
mögött levő 98 százalék támogatta ezt a módosítást. Győzött a józan realizmus,
és tulajdonképpen ezzel a módosítással én négy fő pozitív elemet szeretnék
kiemelni. Először is végre pontosan tudhatják a határon túliak, hogy melyek
lesznek pontosan a kedvezmények és a támogatások, másrészt végre teljeskörűen
alkalmazható ‑ egy szomszéd kivételével ‑ a
kedvezménytörvény. Harmadik: stabil alap 2004 után is, eltérően a két évvel
ezelőtti változattól, és negyedrészt, de nem utolsósorban végre a lényeggel
fogunk foglalkozni. Végre befejezzük a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos
vitákat, és áttérünk a lényegre. Mert a lényeg, és ezt elmondtam két évvel
ezelőtt is, az önszerveződés, az autonómiaszigetek segítése, hogy mi történik Csíksomlyón, mi történik Déván Böjte
atyánál, mi történik Kathó Bélánál, tehát az autonómiaszigetek
önszerveződését hogyan tudjuk segíteni.
Mellesleg megjegyzem, hogy míg 1994 és '98 között kétszer
került sor a Kárpát-medencei egyházi találkozóra, addig az Orbán-kormány idején
egyetlenegy alkalommal került sor, holott az önszerveződésnek a legfontosabb
hordozói a történelmi egyházak a Kárpát-medencében.
Végre a megélhetés kérdéseivel fogunk foglalkozni: hogyan
lehetne segíteni érdemben a határon túli vállalkozói réteget, hogyan lehetne
segíteni, hogy a privatizáció során ne szoruljon ki a magyarság, hogy
Székelyföldön a föld a magyaroké legyen. Ezek a nemzetstratégia igazi kérdései,
és ilyen értelemben hála istennek, hogy befejezzük a kedvezménytörvényről folyó
vitákat. Pontosabban ennek a jogi része fejeződik be, mert a viták
folytatódnak. Folytatódnak belpolitikailag is, ezt mutatja a mai este;
folytatódni fognak nemzetközileg is, mert lesz még két olyan szomszéd, amely
vélhetőleg folytatni fogja a kedvezménytörvény bírálatát, még akkor is, ha ez
már teljesen védhető, eurokonform álláspont.
A Magyar Szocialista Párt lelkiismerettel szavazza meg a
törvény módosítását, éppen az említett 98 százalék következtében, hiszen ami
megfelel a határon túli magyaroknak, az megfelel az MSZP-nek is.
(2.50)
Nem lehetünk határon túlibbak a határon túliaknál. Ha ezt a
határon túli magyar szervezetek legitim vezetői elfogadták, akkor nekünk ezt
illik tiszteletben tartani.
Sürget az idő. Pontosabban itt ma már fölvetődött, hogy
akkor most tessék megmondani, melyik álláspont az igaz. Az, ami
megfogalmazódott ellenzéki oldalról, hogy túl sokat, egy évet fordított a
jelenlegi kormány ennek a törvénynek a módosítására, kvázi késlekedett? Vagy
az, ami ma este elhangzott, hogy kapkod a kormány, és itt valamiféle
sürgősséggel próbálja ezeket a fontos kérdéseket megtárgyalni? Mellesleg nem
most tárgyaltuk, az elmúlt két évben meg azt megelőzően is másról sem szólt a
vita, mint a kedvezménytörvényről.
A lezárást sürgetik a nemzetközi körülmények is. Egyáltalán
nem szolgálta a magyarság ügyét, sem a határon túli magyarok ügyét, sem
Magyarország presztízsét az a nemzetközi vita, ami kialakult. Éppen utoljára
Németh Zsolt is megélhette ‑ Frunda Györggyel éltük át március
elején az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberi jogi bizottságában
a Jürgens-jelentés végszavazását ‑, hogy más, korábban velünk
rokonszenvező személyiségek sem támogatták azokat a módosító javaslatokat,
amelyeket szerettek volna, szerettünk volna magyar részről átvinni. Nem
segítette és nem segíti, mert a gyanú árnyéka vetült sajnos a magyarság ügyére,
és ha nem zárná le a parlament
‑ teljesen helyes, még akkor
is, ha kései órán. Megjegyzem, hogy az én emlékezetem nem olyan rövid, hogy ne
emlékeznék arra: a részletes vitát anno Martonyi külügyminiszter úr éjfél után
zárta le, pedig akkor még nem egy törvény módosításáról szólt a történet, hanem
egy törvény elfogadásáról. Lehet ezt ellenőrizni, itt van előttem az akkori
jegyzőkönyv időpontja. Számunkra nagyon fontos, hogy Strasbourgban június 25-én
ne marasztalhassák el Magyarországot, vagyis Jürgens úr számára a
határozattervezetnek az utolsó pontja váljon okafogyottá, amely kvázi
felszólítja Magyarországot, hogy módosítsa a törvényt, mert be tudjuk
jelenteni, hogy Magyarország a törvénymódosítást megtette.
A kedvezménytörvény él, ebben vannak viták. Hogy megbukott
vagy nem bukott meg? A kedvezménytörvény nem bukott meg. Orra bukott. Ez igaz.
De 600 ezer fölött van az igénylők száma, van valós nemzetépítő, szimbolikus
funkciója, és marad is. Akármit is mondanak a túloldalon, marad valós
nemzetépítő funkciója. Szimbolikus is, és az önszervezést elősegítő funkciója.
Van és marad valós kultúra- és nyelvőrző funkciója.
Ezért tartottuk fontosnak, hogy őrizzünk meg mindent, ami
megőrizhető. Természetesen hozzáteszem, több mindent lehetett volna megőrizni,
de ehhez eredetileg is 2001 júniusában egy szakmailag sokkal precízebb, pontosabb
törvényt kellett volna elfogadni. És bizony erre lettek volna esélyek. Hiszen
ha valaki megnézi, hogy milyen módosító javaslatok voltak akkor, akkor meg
lehet látni, hogy minden konkrétum, amit a velencei bizottság később
kifogásolt, bent volt módosító javaslatként, általam, illetőleg a szocialista
képviselőcsoport által benyújtott módosító javaslatként. Így a személyi
hatályra vonatkozólag, az ajánlóirodákra vonatkozólag, a konzulátusokra és az
adatvédelemre vonatkozólag. Nem ártott volna akkor, ha nagyobb alázat van és
nagyobb együttműködési készség.
Voltak természetesen olyan
személyiségei mind a Fidesznek, mind pedig az akkori kormánynak, akik hajlandók
voltak tisztes egyeztetésre, és ugyanakkor voltak olyanok is, vannak jelen
ebben a teremben is, akik ha hajlandók lettek volna egy komolyabb pártközi
egyeztetésre, akkor mindezt a kedvezménytörvény és a magyarság ügye
megspórolhatta volna saját magának. Következésképpen amikor itt némely urak
szerintem csak merő tájékozatlanságból bizonyos dolgokat számon kérnek a jelenlegi
módosításon, akkor el kell mondjam Révész Máriusznak és másoknak is, hogy
tetszettek volna ezt a törvényt alaposabban, tisztességesebben megcsinálni.
Mert a velencei bizottság mondja ki ‑ az a velencei bizottság,
amelyet Martonyi külügyminiszter úr kért föl, és amelynek a véleményét végül
is, ha nehezen is, de azért az Orbán-kormány, bár először úgy tett, mintha nem
kellene elfogadni, majd aztán mégiscsak belátta, hogy nincs más, mint hogy el
kell fogadnia ‑, ez a velencei bizottság mondja ki expressis verbis,
hogy az anyaország határon túli nemzetrészeknek nyújtott támogatásának
alapvetően a kultúra és az oktatás területén van tere, és hozzáteszi, hogy
gazdasági és szociális kérdésekben csak kivételes esetekben nyújtható
kedvezményes bánásmód.
Készülve a mai vitára, tegnap nagyon részletesen megnéztem,
el is tudom juttatni oda képviselőtársaimnak, hogy ugyan, nézzék már meg, hogy
pontosan idézem-e a velencei bizottságnak ezeket a nem lényegtelen, nagyon
fontos passzusait, amelyek jobb lett volna, ha nem következnek be, mert több
mindent meg tudtunk volna őrizni. De ha már kialakult ez a vita, ha már az
Orbán-kormány maga is a velencei bizottsághoz fordult, és maga az Orbán-kormány
is elismerte a velencei bizottság illetékességét, akkor bizony ennek az ódiumát
látni kell.
S rögtön hozzáteszem, hogy ne vicceljünk. Ne vicceljünk,
uraim, hiszen a gazdasági együttműködés eddig sem a kedvezménytörvény keretében
történt. Az már régen, korábban elindult az Antall-kormány idején a Kézfogás
Alapítvánnyal, amiből lett Új Kézfogás Közalapítvány. A Segítő Jobb szintén az
Antall-kormány idején indult el az egészségügyi támogatásban. Ne tessék már azt
a látszatot kelteni, hogy ezzel a módosítással kivettünk olyan dolgokat,
amelyek valóban valamiféle kedvezménymegvonást jelentenek a határon túli
magyarok számára, mert amit eddig kaptak, annak semmi köze a kedvezménytörvényhez!
Hiszen ezek a támogatások ‑ még egyszer mondom, egészségügyi
is, gazdasági is ‑, még amikor a kedvezménytörvénynek se híre, se
hamva nem volt, már működtek. És működnek most is, a jelenlegi kormány ideje
alatt: a Corvinus is, a Segítő Jobb is és az Új Kézfogás Közalapítvány. Tehát nem
kellene félrevezetni a határon túli magyarokat, uraim, nem kellene azt mondani,
hogy ezt is meg azt is kivették ebből a törvényből, mert virtuálisan ugyan azt
mondhatják, hogy volt benne egy passzus az egészségügyi ellátásról, de annak
igazi, anyagi hatása a határon túli magyarság számára nem volt. A Segítő Jobbnak
igen.
A magyarigazolvány relativizálása
Ezzel is az a helyzet,
mint volt korábban, hogy támogatást az is kaphatott, akinek nincs
magyarigazolványa. Tehát e tekintetben is és a magyarigazolvány vonatkozásában
is tessék megnézni a velencei bizottságot, ami sajnos sok tekintetben
visszakozásra kellett hogy késztesse Magyarországot.
A harmadik dolog a nemzetfogalom. A nemzetfogalom kapcsán
azt kell mondanom, hogy nagyon jó lett volna és sokkal kevesebbet kellett volna
nekem személy szerint Jürgens úrral vitáznom, ha a törvényben benne van, hogy
kulturális értelemben vett egységes magyar nemzet. Hiszen a teremben ülők
nagyon jól tudják, hogy a nation az angolban és a nation a franciában
elsősorban jelent államot, és csak másodsorban jelent nemzetet. Tehát ennek a
folyománya, hogy megint nem lett igazán tisztességesen akkor megfogalmazva, és
nem tettük elé, hogy kulturális értelemben vett egységes magyar nemzet, ennek
sajnos nagyon komoly következményei keletkeztek.
(3.00)
Mert meg kell hogy mondjuk, hogy éppen az Európa tanácsi
vita kapcsán rendkívül nehezen próbálta a holland raportőr megérteni azt, hogy
nemcsak egy politikai nemzetkoncepció van, a francia, a holland, a brit vagy az
amerikai nemzetkoncepció, hanem van egy kulturális értelemben vett
nemzetkoncepció is, és nem lehet azt mondani, hogy az ő elképzelésük magasabb
rendű, mint ahogy azt Jürgens úr megpróbálta érvényesíteni. Hál' istennek nem
sikerült neki.
Ami a nemzetfogalmat illeti: az tehát, hogy bekerült egy
újabb elem ebbe a passzusba, a nemzethez tartozás kifejezésre juttatása, ez
nagyon fontos elem. Lehet, el is fogadom, hogy jó lett volna, ha benne marad a
kulturális értelemben vett egységes magyar nemzet, de azt hiszem, ezen már nem
tudunk segíteni és változtatni.
Hogy megkapják-e a magyarok vagy sem, Révész Máriusz részére
pontosan idézem a velencei bizottságot: Az oktatási támogatásoknak a
nemzetiségi kritériumok szerinti odaítélésének indoklása az érintett egyén
által folytatott tanulmányok jellegétől függetlenül nem állna biztos lábakon.ö
Tehát sajnos maga a velencei bizottság sem fogadja el, hogy mondjuk,
nyelvőrzésben egy nem magyar ne kaphasson támogatást.
Az Orbán-Năstase-megállapodásban önök kiterjesztették a nem
magyarokra is a munkavállalást. Amennyiben az oktatási-kulturális támogatásokat
ez a változat a velencei bizottság és az Európai Unió elvárásaival összhangban
kiterjesztette a nem magyarokra, attól még nem csorbul a határon túli magyarok
támogatása és jogosítványa.
Azt hiszem, hogy ennyi energiát sem kellett volna ‑ legalábbis
nem önök miatt ‑ ebbe fektetni, mert nem hiszem, hogy bármiféle
racionális, pontos és szakszerű érv elgondolkodtatja önöket, hogy ez a
módosítás igenis vállalható. Én nagyon remélem, hogy végre áttérünk az igazi
nemzetstratégiai kérdések vitájára. Csak azt tudom mondani, amit a Magyar
Állandó Értekezlet után is: több európaiság nem jelent kevesebb magyarságot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps
az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés