LÁYER JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi
bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Képviselőtársaim, akik még bírják magukat a hajnali órán! Én speciel
pont huszonnégy órával ezelőtt keltem, úgyhogy most elmondom a kisebbségi véleményt, és utána remélhetően
nyugovóra térhetek.

Furcsa helyzet állt elő az emberi jogi bizottság június 4-i
ülésén: a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény módosítását az
előterjesztő képviseletében jelen lévő köztisztviselő néhány szóban indokolta,
utána hozzászólás sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalról nem hangzott el.
Szavazás következett: 11:9 arányban a bizottság általános vitára alkalmasnak
találta a törvénymódosítást, és meglepetésre azért előadót állított mind a
többségi vélemény ismertetésére, mind a kisebbségi vélemény ismertetésére.
Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a vitában el nem hangzott kisebbségi
véleményt most a parlament plenáris ülésén is talán ismertethetem. De én nem
akarom rabolni az önök idejét, hiszen május 26-án itt, a Házban, amikor a
kormány a Házszabálytól való eltéréssel nyújtotta be ezt a törvényt, akkor a
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség álláspontját
Németh Zsolt frakcióvezető-helyettes úr már elég részletesen kifejtette.
Most a külügyi bizottság kisebbségi véleményének előadójaként Nagy Gábor Tamás képviselő úr gyakorlatilag nagyon szépen,
összeszedetten ismételten elmondta a kifogásainkat a benyújtott
törvénymódosítási csomaggal kapcsolatban. Ezt lehetne tovább ragozni, de nem
teszem.

Viszont engedtessék meg, hogy én is megjegyezzem harmadjára:
a külügyminiszter úr elmondta az expozéját és elment. Mi itt most birkózunk
egymással, ameddig bírjuk energiával, elmondjuk az érveinket pró és kontra,
viszont amikor az általános vitában elhangzottakra a külügyminiszter úr
válaszolni fog, akkor nem hajnali fél három lesz, hanem nappal lesz, a karzaton
a sajtó itt fog ülni, és gyakorlatilag a sajtóban prompt más nem fog
megjelenni, csak a kormány álláspontja ezzel kapcsolatban. Ez elég érdekes és
elég furcsa eljárási mód, hogy egy ilyen törvényt, amely a Kárpát-medencében
élő magyarságnak igen fontos, lelkileg is, érzelmileg is igen fontos törvény,
amellett, hogy bizonyos kedvezményekben részesíti a szomszédos országbeli
magyarokat, ilyen módon ledegradálva tárgyalja a parlament ennek a módosítását,
és úgy gondolom, ez nagyon-nagyon rossz fényt vet mind az előterjesztőre, mind
a napirend összeállítójára, mind az egész magyar parlamentre, tisztelt
képviselőtársaim.

Köszönöm. (Taps az
ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu