POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt
Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jól emlékszem a szomszédos
országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának 2001. évi
kezdetére. Több hónapos előkészítő munka után szinte ünnepi hangulatban
érkeztünk mi, kormánypárti képviselők aznap az ország házába. A díszpáholyban
üdvözölhettük a határon túli egyházak, szervezetek és pártok képviselőit, és
személyesen jelen volt a köztársasági elnök úr is. A sajtó is megérezte a
pillanat nagyságát, hisz óriási figyelmet fordított az eseményre. Társaimmal
magam is úgy éreztem, történelmi pillanat részese vagyok. Mérföldkő volt az a
nap a magyar nemzetpolitikában, a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés
folyamatában.

(5.00)

Alig két esztendővel az említett nap után ma parlamenti
érdektelenség mellett, a sajtó és a határon túliak részvétele nélkül, egy
hosszú, szavazásos nap után, éjjel, most már mondhatjuk, hogy hajnalban, utolsó
napirendi pontként kezdjük a kedvezménytörvény módosításának vitáját. Úgy
gondolom, szimbolikus ez az időpont, jól kifejezi a Szocialista Párt, a
szocialista-liberális kormány, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László
külügyminiszter érzékenységét a határokon túli kérdések, egyáltalán a határon
túli magyarság problémái iránt.

Meglepődhetünk-e e cinikus magatartáson? Ha csak a
Szocialista Párt, Kovács László elnök úr elmúlt évekbeli ténykedéseit nézzük,
akkor nem, hisz hosszas támadás, viták után a szocialista frakció elfogadta, és
megszavazta a kedvezménytörvényt. Alig fél év múlva, az
Orbán-Năstase-megállapodás másnapján Kovács elnök úr, hátba támadva a
miniszterelnököt, a választási kampány egyik eszközévé degradálta a határon
túli magyarság támogatásának ügyét. Naponta százszor hallhattuk különböző csatornákon
a nyilvánvaló hazugságot: 23 millió román özönli el Magyarországot ‑ megjegyzem,
e szám tartalmazza az erdélyi magyarokat is, őket is nemes egyszerűséggel
lerománozza.

Természetesen nemhogy milliók nem érkeztek, de százezrek
sem, még ezrek sem. De ez a szocialistákat nem érdekelte: populista demagógiává
tették a kedvezménytörvényt, az egész magyarságpolitikát. Nemegyszer hallottam
felvidéki és erdélyi barátaimtól: azért veszítettétek el a választásokat, mert
segítettetek rajtunk. Kovács László külügyminiszter úr egy tavaly nyár eleji
interpellációmra válaszolva elismerte, hogy a veszélyt túldimenzionálták, a
riogatást, a demagógiát tévedéseknek nevezve.

Elgondolkozhatunk, megérte-e egy ilyen belpolitikai
támadássorozatot kiváltva megalkotni két esztendővel ezelőtt ezt a törvényt.
Biztosan tudom, hogy igen. A szomszédos országokban élő magyarokról szóló
törvény megalkotása az egyik legnagyobb tette volt a polgári kormánynak, a
polgári többségű parlamentnek. Oly tett, amely jól illeszkedik a Mária Valéria
híd újraépítése, a Sapientia Egyetem felállítása vagy akár a családtámogatási
rendszer bevezetése mellé.

Az egységes magyar nemzet kihúzása a törvény szövegéből
egyet jelent a törvény lényegének feladásával. És vajon csak a Fidesz
gondolja-e így? Biztos vagyok benne, hogy nem. Néhány nappal ezelőtt egy
határon túli magyar főpappal volt alkalmam beszélgetni, és meggyőződhettem
róla, hogy neki ugyanaz a véleménye. Véleménye szerint a Magyar Állandó
Értekezleten látszólag csak két szervezet nem támogatta a kormányt, a törvény
módosítását. És tekinthetjük-e a többiek véleményét valódinak, valósnak? Úgy
gondolom, hogy nem teljesen: egyrészt a politikai szervezetek vezetőinek
véleménye sokszor nem esik egybe a tagság véleményével; másrészt az
átlagemberek véleménye pedig végképp nem igazolja a szervezetek vezetőinek
véleményét.

Erdélyt, a Felvidéket, a Vajdaságot járva meggyőződhetünk
arról, megtapasztalhatjuk azt, hogy mi a véleménye az átlagembereknek. Az
átlagemberek ‑ ahogy Balla képviselőtársam is elmondta ‑ nem
igazán a kedvezményeket, a támogatásokat tartják a legfontosabbnak, hanem a
legfontosabbnak azt tartják, hogy végre volt mersze egy kormánynak, egy
képviselőháznak kimondani azt, hogy van egységes magyar nemzet, hogy gondolkozhatunk
egységes magyar nemzetben, hogy annyi viszontagság és oly sok határrendezés és
területcsere után végre egy állam hivatalosan is elismeri azt, hogy vannak
nemzettársai határokon kívül, és ezt egy jogi dokumentummal is bizonyítja. Ezek
az emberek a legfontosabbnak azt érezték, hogy végre a kezükbe kaphatják a
magyarigazolványt, és e magyarigazolványt féltve őrizve bizonyíthatták önmaguk
előtt és családjuk, a falujukbeli emberek előtt, hogy igenis, ők a magyar
nemzethez tartoznak. Számukra ez volt a legfontosabb a szomszédos országokban
élő magyarokról szóló törvényjavaslatban.

Amikor a külügyi bizottság meghallgatta Kovács László
miniszterjelölt urat, fölkapta a fejét a miniszterjelölt úr egyik
kijelentésére. Ez a kijelentés tartalmazta azt, hogy szerinte nem fontos a
magyarigazolvány, az meg végképp nem fontos, hogy a magyarigazolványon a magyar
korona szerepeljen mint szimbólum, hiszen ez a szimbólum sértheti a szomszédos
országok vezetőit, többségi nemzeteit. Már akkor jeleztük a külügyminiszter
úrnak, hogy a magyar korona nem azt jelképezi, amire esetleg ő gondol, hiszen
annak idején, '89-90-ben, amikor az Országgyűlés előtt vita folyt, hogy mi
legyen a Magyar Köztársaságnak a címere, világosan kifejtették többen, hogy a
magyar korona elsősorban nem az államformát jelképezi, hanem jelképezi a magyar
nemzetet, a magyar nemzet része. Amikor úgy döntöttünk, hogy a magyar koronát
az Országgyűlésben helyezzük el, akkor, azt hiszem, mindannyiunk számára a
legfontosabb gondolat ez volt. Kovács László miniszterjelölt úr ezt a koronát
nem tartotta fontosnak, hogy a magyarigazolványon szerepeljen, és gondolkozott
akkor még azon, hogy a magyarigazolvány kerüljön megszüntetésre. Én úgy
gondolom, úgy érzékelem, hogy ha most ezt a törvénymódosítást elfogadjuk, a
magyarigazolványok jövőbeni kiadását is veszélyeztetjük, egy olyan
dokumentumnak a kiadását, amely több millió nemzettársunk számára nagyon-nagyon
fontos.

Lehetne még hosszasan beszélni nyilvánvalóan a
kedvezményekről és a támogatásokról. Mégis még egyszer kijelentem: számomra és
frakciótársaim számára a legfontosabb az, hogy 2001-ben volt merszünk
kijelenteni, hogy egységes magyar nemzetben gondolkozunk. Ezt ez a
törvénymódosítás megszünteti, ezzel gyakorlatilag a törvény értelmét veszíti,
és ‑ ha lehet így fogalmazni ilyen kései vagy korai órán ‑ gyakorlatilag
a törvényt ezzel kiheréljük.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu