SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Amikor elmegyek valamely országba, nem azt vizsgálom, vajon jók-e ott a
törvények, hanem azt, hogy végrehajtják-e a meglévőket ‑ mondotta
hajdanán Montesquieu. Ha most feltámadna, és erre tévedne, hazánkba, akkor
nagyon elszomorodna, mert azt tapasztalná, hogy itt a törvényeket a jelenlegi
kormány lábbal tiporja, de különösen igaz ez a médiatörvényre és a média területén
kialakult viszonyokra. Sőt, azt is megállapítaná, hogy nemhogy betartanák a
törvényeket, hanem önök, a baloldal, a baloldali pártok a törvénytelenséget
honorálják.

Mi is történik most, milyen előterjesztést tárgyalunk? Senki
nem vitatja azt, hogy a közszolgálati médiumoknak tőkepótlásra van szükségük.
De már a költségvetési vita során is élénken polemizáltunk arról, hogy vajon
milyen mértékűnek kell lenni ennek a tőkepótlásnak. A Pénzügyminisztérium
egyszerű, cinikus megállapítása annyi volt,
amikor firtattuk a költségvetésbe beállított 7,2 milliárdos sort, hogy
miért pont ennyi: azt mondta, mert ennyi van.

Na most, az önök médiában elkövetett eddigi tevékenysége
azért bemutatja azt, hogy ez részben megfelel a valóságnak, tehát ennyit
állítottak be a költségvetésbe, de nem véletlenül ennyit, hiszen ez egy jól
megfontolt cselekvéssor egyik epizódja. Mégpedig az, hogy ahhoz, hogy a totális
politikai cenzúrát be tudják vezetni a magyar közszolgálati médiumokban,
szükséges a gazdasági cenzúra, a gazdasági megszorítások sorozata.

Önök beállították ezt a 7,2 milliárdot hasracsapásos alapon,
majd aztán álságosan, úgymond, fölmérték az igényeket, hogy melyik közmédiumnak
mekkora tőkepótlásra van szüksége, valamint az ÁSZ-tól is vizsgálatot kértek,
holott körülbelül 22 szervezet vizsgálta már a Magyar Televíziót. Nos, az
igények beérkeztek, az ÁSZ-vizsgálatok elkészültek. Hogy önök ezt figyelembe
vették-e vagy nem, ez nagyon ellentmondásos. Az ÁSZ-vizsgálat eredménye az önök
szemében nem jelent semmit, az igények viszont már fontosabb súlyt képeztek az
előterjesztés előkészítésében.

(0.50)

Ugyanis azok a médiumok, az a közmédium, amely megfelelő
lojalitást mutatott, amely a totális megszállásnak alávetette magát, jól
alkalmazkodik, jutalmat kap, szép nagy összegben, az igényeinek megfelelő
mértékben jutalmazást kap. Amelyik többé-kevésbé megfelel ezen igényeknek, az
stagnálásra van ítélve, és amelyik még alkalmas arra, hogy a médiatörvényt
betartsa, a közszol­gálatiságot komolyan vegye, kiegyensúlyozott tájékoztatást
és jó gazdálkodást hajtson végre, azt pedig önök büntetik.

Mert ugye mi is jellemzi a jelenlegi közmédiumokat? Nos, a
Duna TV-re röviden az a jellemző, hogy korrekten tájékoztat, korrekt a
gazdálkodása. A Magyar Rádió jól gazdálkodik, nyugodtan elmondhatjuk,
kiegyensúlyozottan tájékoztatja az embereket, és magas a hallgatottsága.

A Magyar Televízióra jelenleg három dolog jellemző: a
politikai cenzúra, a törvénytelenségek és a közpénzek felelőtlen,
ellenőrizetlen herdálása, a barátoknak, rokonoknak, Friderikusz úrnak, Juszt
úrnak, a miniszterelnök nevelt lányának, és hosszan sorolhatnánk a jelen
állapotokat.

Önök az igények befutása és az ÁSZ-vizsgálat eredményeképpen
mit tesznek? A Rádiót büntetik, a Duna Televíziót lassú halálra ítélik, a
Magyar Televíziót pedig megjutalmazzák, a törvénytelenséget megjutalmazzák. Ha
önök azt mondták, hogy az előző időszakban, az előző kormányzati ciklusban
felelőtlen gazdálkodás volt a Televízióban, az a minimum, hogy az 1996 óta
gazdasági vezetőként működő Ragáts urat feljelentik, elmarasztalják, ezzel
szemben önök a delegáltjaik által elnökké nevezik ki, plusz 6 milliárd
forinttal most megajándékozzák. Ez egy farizeus magatartás és elfogadhatatlan.

Köszönöm. (Taps az
ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu