SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Szabó
képviselőtársam igyekszik tudatosan félreértelmezni amit mondok, én pedig
igyekszem korrigálni, és ezen késői órában is felhívni a figyelmét arra, hogy
ne próbálja kiforgatni a szavaimat. (Révész
Máriusz: Lassan mondd, hogy megértse!) Lassan mondom, hogy megértse. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Amikor én a törvénytelenségekről beszélek, akkor a két perc
kevés ahhoz, hogy ezt beleszorítsam, de egy-két példát mondok önnek.
Törvénytelen a kuratóriumi elnökség, törvénytelen a kuratórium, törvénytelen a
jelenlegi finanszírozás, hiszen önök az üzemben tartási díjat oly módon
vállalták úgymond át ‑ természetesen ez nem igaz, hogy
átvállalták, hiszen csak töredékét vállalták át ‑, hogy a
médiatörvényt nem korrigálták. Törvénytelen az, hogy a végkielégítéseket
kifizetik egyszer, utána pedig visszafoglalkoztatják azokat az embereket,
például Hortobágyi Éva 7 millió forint körüli összeget kapott és ott dolgozik,
vagy az önök egyik kedvence, a hírigazgató Rudi úr körülbelül 28 millió
forinttal terhelte a költségvetést, így a közpénzeket, ő is a továbbiakban is
ott dolgozik, és tudtunk szerint nem fizette ki, illetve ő sem nyilatkozott
úgy, hogy visszafizette volna ezt a pénzt.

Aztán, hogy újabb törvénytelenséget tegyek hozzá,
törvénytelen például a mai vitánk, hiszen önök úgy nyújtották be ezt az újonnan
előrángatott javaslatot, hogy nem volt meg a szükséges 78 aláírás abban a
pillanatban, amikor elkezdtük ennek a törvénynek a vitáját.

Köszönöm. (Taps az
ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu