TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Miniszter
Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt is megértük. Tehetetlenségében a Fidesz
Orbán Viktor előterjesztésében Lisszabonban, nemzetközi szervezetet
felhasználva elítéltette hazánkat, Magyarországot. (Folyamatos zaj.)
(16.40)
Csak zárójelben mondom önöknek, hogy én galambász vagyok, és
tanultam egy népi bölcsességet: a magyar nép bölcsessége szerint a galamb se
piszkít saját fészkébe.
Az Orbán úr által megfogalmazott elmarasztalás egyik
állítása szerint Magyarországon az igazságszolgáltatás, a rendőrség politikai
befolyás alá került. (Közbeszólás a
Fidesz soraiból: Úgy van!) Azon kívül, hogy az állítás nem igaz (Közbeszólás a Fidesz soraiból: De igaz!),
tanulságos, hogy akik ezt megfogalmazták, azokról mára kiderült, az akkori
belügyminiszter, Pintér Sándor úr közvetlenül vezette a nyomozást a
Postabank-ügyben, belügyminiszterként és nem rendőrként.
Az akkori belügyminiszter úr 2000 októberétől még azt is
megengedte magának, hogy miután Polt Péter úr lett a legfőbb ügyész, a legfőbb
ügyészt és a helyettesét is meghívta azokra a rendszeres megbeszélésekre,
eligazításokraö, amelyeknek feladata kettős volt: egyrészt a nyomozó szervek
beszámoltatása a nyomozás állásáról, másrészt a további nyomozati cselekmények,
a nyomozás irányának a meghatározása. Jól hallották, a belügyminiszter úr hívta
a legfőbb ügyészt.
Ezért kérdezem a miniszter asszonyt:
1. Törvényesnek tartja-e, ha a belügyminiszter közvetlenül
befolyásolja a legfőbb ügyészt, mint ez történt az Orbán-kormány idején?
2. Előfordult-e minisztersége alatt, hogy ön közvetlenül
konkrét büntetőügyekben feladatmeghatározó megbeszélésre hívta a legfőbb
ügyészt? (Szórványos taps az MSZP
soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés