BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Hölgyek és Urak! Engedjék meg, hogy az elhangzott öt javaslatra reagáljak viszonylag röviden.

Ami Ausztriának a törvény hatálya alá való visszaemelését, illetve az ott élő magyarokat illeti, szeretnék emlékeztetni arra, és ezért nem támogatja a kormány ezt, hogy a most előttünk álló törvényjavaslatban 24. § alatt szerepel az eredeti törvény 28. §-ának módosítása, amelyik azt konkrétan leírja, hogy az Európai Unió tagállamai tekintetében a kormány felhatalmazást kap arra, hogy dolgozza ki az esetleges kedvezmények és támogatások alkalmazhatóságának részletes szabályait. Ez tehát lefedi Ausztriát is ebben az esetben, egyébként pedig korábban a törvényjavaslat, tehát a módosítás tartalmazza azt, hogy természetesen az Európai Unióba való belépésünk után a közösségi joganyagnak megfelelően kell a törvényt alkalmazni az európai uniós tagállamok esetében. Ez a két paragrafus együttesen lefedi ezt a szándékot, és azt gondolom, hogy a kormány a törvényben előírt ezen kötelezettségét meg fogja tenni.

Ami az egységes magyar nemzetet illeti - és nem szeretnék erre a későbbiekben már többször visszatérni, legalábbis a válaszaimban, mert ez több módosító indítványban visszaköszön -, itt két probléma van, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselő hölgyek és urak. Az egyik, hogy az egységes magyar nemzetet egy feles törvényben megpróbálni definiálni és beemelni a magyar jogrendbe, ez elég reménytelen, jogilag mindenképpen reménytelen vállalkozás. Politikailag pedig azért reménytelen vállalkozás, mert a törvény egyébként nem, ha úgy tetszik, az önök megfogalmazása szerinti teljes magyar nemzetet érinti, hanem csak a határon túl élő magyarokra vonatkozik, és nem vonatkozik azokra a magyarokra, akik nem ezekben az országokban élnek. Ezzel a feles törvénnyel, amely egyébként korlátozott hatályban érvényes csak a magyar nemzet tagjaira, úgy gondolom, hogy ez önmagában is nonszensz. Én azt gondolom, hogy ha a magyar nemzetet, az egységes magyar nemzetet valaki jogi értelemben akarja kodifikálni, akkor természetesen meg lehet próbálni a nemzet fogalmát is kodifikálni és beemelni a jogba ilyen módon, mint ahogyan önök megközelítik, de ha valahova ez beletartozik, akkor azt gondolom, hogy ez az alkotmányba tartozik bele, és nem a kedvezménytörvénybe.

Ami a további javaslatokat illeti, nem fogom ebben a vitában többször elismételni, a kormány értelmezése a velencei bizottság és az EBESZ ilyen kérdésekkel foglalkozó főbiztosának anyaga szerint egyértelmű. A kormány azt olvassa ki ezekből a dokumentumokból, hogy csak kulturális és oktatási célú kedvezmények és támogatások nyújthatók azzal az eredeti céllal, ami a törvény megfogalmazott célja. Ez a kérdés még több módosító indítványban is azon érvanyag részeként szerepel, amely alapján mi nem tudjuk támogatni a módosító indítványokat. Ezt itt most elmondom, amikor a 8. számú módosító javaslat esetében kell ezt az érvet is többek között használni, de azért azt hozzá kell tegyem, hogy ez az érv persze csak egy a jó néhány olyan érv mellett, amely bizonyos módosító indítványok esetében nem szolgál támogatási alapul.

Ami a 9. számú módosító indítványt illeti, benne van ebben a törvényjavaslatban, hogy a törvény bizonyos rendelkezéseit akkor és úgy lehet alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződések, nemzetközi megállapodások erre lehetőséget biztosítanak. Miután nem minden ország esetében kell ilyen nemzetközi megállapodásokat megkötni, mert ez a bilaterális kapcsolat függvénye az adott országgal, ezért a 9-esben megjelenő módosítványt, hogy e törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinek sérelme nélkül kell alkalmazni, ez azért nem működik, mert természetesen a nemzetközi szerződések döntő többsége ezen országok tekintetében nem bilaterális egyezmény, hanem multilaterális egyezmény, és ezt pedig nem szabad összekeverni az ilyen típusú megállapodásokkal.

Ami a 10. módosítást illeti, kérem tisztelettel, ez is lehet, hogy többször elő fog kerülni a vitában: a magyarigazolvány alapján a magyar állampolgársággal egybehangzó jogokat biztosítani a módosítás szerint a kultúra területén, ami jogilag nem definiált terület. A törvény ugyan egyeseket kiemel belőle, az önök módosítása is azt mondja, hogy “különösenö, és akkor jön utána a kettőspont szerinti felsorolás, de a módosító indítvány önmagában azt mondja, hogy a kultúra területén általában a magyarigazolvány minden magyar állampolgárral egyező jogokat biztosít az igazolvány hordozójának. Ez egy definiálatlan dolog. A törvényben egyébként nem definiált, hogy mi a kultúra, nincs egyébként Magyarországon törvény, amely definiálná azt, hogy mi a kultúra, tehát ez egy értelmezési kérdés. Ez az egyik probléma, és gondolom, hogy ilyet nem lenne szabad a jogalkotásban megengedni, hogy fölrajzolunk egy területet, amely területnek nincsenek meg a határai; ez az egyik probléma.

A másik probléma pedig az, hogy állampolgársági jogokkal egyenlő jogokat biztosítani, ez megint az etnikai diszkriminációnak, még ha pozitív értelmű diszkriminációnak is, de az egyik fajtája, amit ebben az esetben, azt kell mondjam, a mi jogértelmezésünk szerint a nemzetközi jog nem enged meg.

Elnök úr, köszönöm szépen, emiatt ezt az ötös csomagot a kormány nem tudja támogatni. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu