DR. MAGDA SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár alig több mint tíz hónap választja el Magyarországot attól az időponttól, amikor csatlakozik az Európai Unióhoz, és annak teljes jogú tagjává válik. Addig azonban még számos feladat vár mind a kormányzatra, mind pedig a törvényhozásra. Számos jogszabályt kell addig még összhangba hozni az Unió jogrendszerével akár úgy, hogy uniós jogszabályokat veszünk át közvetlenül, akár azzal, hogy a hazai jogrendszerünkben megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek szükségesek az uniós jog alkalmazásához.

Az egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat jelentősége és időszerűsége is ebben áll, mert jövő év május 1-jétől egy sor uniós rendelet fogja szabályozni például a szőlő-bor ágazatot, és a jelen törvénymódosítások, a bortörvény, valamint a hegyközségi törvény módosítása is azért szükséges, hogy intézményi, szervezeti oldalról megteremtse a közösségi rendeletek zökkenőmentes alkalmazásának feltételeit. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat így nemcsak időszerű és szükséges, hanem tartalmát tekintve alkalmas is ennek a célnak az elérésére. Ezt jelzi a törvényjavaslat bizottságok általi fogadtatása, és az a tény, hogy az mindhárom bizottságban csaknem egyöntetű támogatásra talált, és mindhárom bizottság ajánlotta általános vitára is ezt a törvényjavaslatot, s mindezek alapján szeretnék néhány gondolatot támogatólag is közreadni.

A bortörvény módosításával kapcsolatban például a csatlakozást követő időre kívánja biztosítani az előterjesztő azt a lehetőséget, hogy az 1996 óta kivágott ültetvények újratelepíthetők legyenek a csatlakozást követően is.

(16.30)

Az Unióban ugyanis annyi szőlőterülettel fogunk rendelkezni, amennyivel belépünk. Mivel az uniós jog ismeri az úgynevezett újratelepítési jogot, így nemcsak a beültetett területről van szó, hanem a kivágott ültetvény vonatkozásában a használót megillető újratelepítési jog keletkezése is elfogadott. Ha azt nemzeti szabályozás deklarálja, akkor a csatlakozásig lehetőségünk van arra, hogy a kivágott ültetvényekről ne mondjunk le, ne hagyjuk veszni azt a mintegy 15 ezer hektár szőlőterületet, amely így legalizálható. Ezáltal biztosítani tudjuk ugyanis, hogy figyelembe vegyék a jelenleg még be nem telepített, de a kivágásig szőlőültetvényként használt területeket. Nemzeti érdeket jelentő szabályozásról van tehát szó.

Az uniós támogatások igénybevétele szempontjából kiemelendő, hogy a jövőben nem a hegybíró, hanem a kifizető ügynökség engedélyezheti a szőlő telepítését és kivágását. A módosítás szükségessége abból ered, miszerint a telepítéshez támogatás kapcsolódik, ezért indokolt, hogy az engedélyező hatóság és a támogatást folyósító szervezet ugyanaz legyen. A támogatási kérelmeket viszont továbbra is hegybíróhoz kell benyújtani, aki a kérelmeket szakmai véleménnyel ellátva az engedélyező hatósághoz felterjeszti.

Meg kell jegyezni viszont, hogy ez a törvényjavaslat is némi korrekcióra szorul, hiszen az előkészítése során még nem született meg az a kormányrendelet, amely létrehozta volna a kifizető ügynökséget, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalt, valamint annak területi kirendeltségeit. A törvényjavaslat ennél fogva még nem tükrözi ezt a szervezeti változást, viszont a módosító javaslattal megteremthető az összhang.

Tisztelt Ház! Nagy jelentőségűnek tartom a törvényjavaslatnak azokat a rendelkezéseit, amelyek a szülőültetvény-kataszterrel kapcsolatosak. A támogatásokhoz ugyanis ennek alapján csak úgy lehet hozzájutni, ha megbízható és pontos nyilvántartások állnak rendelkezésre minden ültetvényről. Ismeretes, hogy 2001-ben a Központi Statisztikai Hivatal felmérte az ország valamennyi gyümölcsös és szőlőterületét. Ennek eredményeként minden 500 négyzetméternél nagyobb - tehát árutermelőnek minősülő - szőlőültetvényről, valamint azok használóiról részletekbe menő, pontos nyilvántartás áll a KSH rendelkezésére. Mindezek alapján igényként fogalmazódik meg az, hogy a hegyközségek információs rendszere is tartalmazza mindazokat az adatokat, amelyek a KSH rendelkezésére állnak, mert a hegybírók csak így tudnak megalapozott javaslatot tenni a telepítési ügyekben, a származási bizonyítványok csak így lehetnek megalapozottak.

A statisztikai adatok természetesen csak úgy adhatók át hegyközségi szervezeteknek, ha ahhoz az adatszolgáltatók hozzájárulnak. Ennek lebonyolítási rendjét is szabályozza a törvényjavaslat. Azoknak az ültetvényhasználóknak pedig, akik nem járulnak hozzá adataik átadásához, adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő, ugyanolyan tartalommal, mint amilyen a 2001-es adatfelvételnél volt. Ezáltal minden ültetvényről részletes és pontos nyilvántartás biztosítható, és abból a hegybírók a kifizető ügynökségnek hiteles adatot tudnak szolgáltatni. Ezt az adatátadást a törvény rendelkezései biztosítják, így aki támogatást igényel, annak az adatai erre a célra az európai uniós gyakorlatnak megfelelően felhasználhatók.

Évek óta számos rendelkezés született a szőlő-bor ágazatra vonatkozóan annak érdekében, hogy a bortörvény rendelkezéseinek maradéktalanul érvényt lehessen szerezni, és teljes mértékben kiküszöbölhető legyen az ellenőrizhetetlen eredetű, hamisított borok forgalomba hozatala. A rendszer mégsem volt teljesen zárt, hiszen a vendéglátóhelyeken, a kiskereskedelemben ma is jelennek meg olyan termékek, amelyeknek nem volna szabad forgalomba kerülniük. Ez a helyzet tarthatatlan, és minden olyan kezdeményezés támogatást érdemel, amely rendet kíván teremteni a borágazatban - e nélkül nem teremthető meg a magyar bor méltó presztízse.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ágazat területén tapasztalható kedvezőtlen jelenségek egyik oka megítélésem szerint az, hogy a hegyközségi szervezetrendszer nem fedi le teljes mértékben a szőlő-bor ágazatot. Az összes szőlőültetvény mintegy egyharmada ugyanis nem hegyközségi településen fekszik, hanem azok hatáskörén kívülre esik. Ennek a helyzetnek a felszámolására törekszik a törvényjavaslat azáltal, hogy minden termelőt a hegyközségi szervezet joghatósága alá von, nem direkt módon, nem kötelező tagsággal.

Azt, hogy az ország területén sok helyen szórványosan elhelyezkedő ültetvényeket új hegyközségekben fogják össze, nem tartjuk célszerűnek, ezért racionális az az elképzelés, miszerint a nem hegyközségi települések termelői is kapcsolódjanak valamelyik hegyközséghez. Mindezt a törvényjavaslat nem a tagsági viszony kötelezővé tételével, hanem a kötelező adatszolgáltatással és a különböző hatósági ügyekben a hegyközségek illetékességének az ilyen területekre való kiterjesztésével kívánja megoldani. Az általánossá váló és minden árutermelőre kiterjedő adatszolgáltatási kötelezettség remélhetőleg végképp zárja a rendszert, és lehetetlenné teszi, hogy ellenőrizetlen eredetű borok kerüljenek forgalomba.

Tisztelt Ház! Nem a szőlő-bor termeléssel függ össze, de a csatlakozás szempontjából nem kevésbé lényeges, hogy a törvénymódosítás létrehozza a gyümölcsös ültetvénykatasztert is, azoknak a gyümölcsöknek a vonatkozásában, amelyek az Unióban kötött piacszabályozás alá tartoznak. E tekintetben is elemi érdekünk, hogy a támogatásokhoz, a piacszabályozási eszközökhöz való hozzáférés érdekében minden lényeges körülményre kiterjedő részletes nyilvántartás álljon rendelkezésünkre.

A hegyközségi törvény módosítása mondhatni szükségképpen következik a bortörvény új intézményi, szervezeti megoldásaiból. A feladat- és hatáskörváltozáson túlmenően azonban azt is helyeselni lehet, hogy az egyébként jól működő hegyközségi szervezetrendszert - az eddigi tapasztalatok alapján - bizonyos vonatkozásokban korrigálja, javítja a törvényjavaslat. Határozottan jó elképzelésnek tartom, hogy a közigazgatási feladatokat végző tisztségviselőket pályázat útján történő kiválasztással választják majd meg. Ez jót tesz a szakszerűség javításának, ami - közigazgatási szervről lévén szó - mindenképpen szükséges.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatnak egyéb rendelkezéseit is lehetne még említeni. De az általános vitában nyilván más kérdések is felvetődnek majd. A lényeg az, hogy az MSZP-frakció részéről ezt a törvényjavaslatot mindenképpen támogatásra érdemesnek tartjuk, és elfogadásra ajánljuk. Természetes, hogy lehetnek olyan rendelkezések, amelyek módosító javaslattal javíthatók vagy tökéletesíthetők, de a törvényjavaslat összességében alkalmas azon célok elérésére, amiért azt az Országgyűlés elé terjesztettük.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu