DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mind a három kérdésre röviden az a válaszom, hogy igen. Szeretném idézni a vonatkozó VPOP-jelentés megfelelő részeit azért, hogy részletesen is alátámasszam állításomat. “A rendelkezésre álló iratokból kétségtelenül megállapítható az, hogy a tárgyban nevezett vámáru vámkezelésével kapcsolatosan 2002. április 17-én 9 óra 4 perckor dr. Varga Mihály pénzügyminiszter úr kabinetirodájából egy kézzel írott fax érkezett a pénzügyőr vezérőrnagy bevételi főigazgató úrhoz, melyet a levelemhez mellékelek. A faxküldeményt a Pénzügyminisztérium kabinetirodája kézzel írta, melyen tehergépkocsi-rendszámok és árufeladási helyek szerepelnek.ö Erről az iratról beszélek. (Felmutatja.)

A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, az akkori bevételi főigazgató úr arra tett intézkedést, hogy a Sopronnál belépésre jelentkező és a PM által felsorolt tehergépjárművekben szállított vámáruk vámkezelése várakozás nélkül, azonban a hatályos jogszabályokra figyelemmel történjen meg. A vezérőrnagy úr szóbeli utasítására a vámigazgatóság két területi referense utazott a térségbe, név szerint - a neveket nyilván nem mondom - főtörzszászlós, illetve pénzügyőr százados. A tárgyi ügyben a referensek feladatául a bevételi főigazgató úr azt határozta meg, hogy a PM elvárásának megfelelően az említett szállítmányokat a vámhivatal feleslegesen ne várakoztassa, és amennyiben a határon torlódás alakul ki, segítse a vámhivatal szakmai munkáját.

Végezetül szeretném elmondani, hogy a jelentésben lévő rendszámok nyolc esetben egyeznek az ebben a dokumentumban lévő számokkal. A küldemények feladója minden esetben ugyanaz a Németországban bejegyzett cég, és ugyanannak a Salgótarjánban bejegyzett cégnek szólnak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu