DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy bizonyos alapvető szakmai folyamatokkal mindenképpen érdemes tisztában lenni, mielőtt az ember azt vizsgálja, hogy az államadósság számai között mi van, és melyik államadósság mikor keletkezett. A gazdaságpolitikai folyamatokról annyit mindenképpen érdemes elmondani, hogy 1999-2000-2001-ben 10 százalék körül ragadt be az infláció. Én emlékszem arra a tavalyi költségvetési vitára, amikor az egyik fő kifogás a költségvetéssel szemben az volt, hogy ez az inflációt nem csökkenteni, hanem növelni fogja. Ehhez képest a legutolsó inflációs adat például 3,6 százalék, 22 éve a legalacsonyabb Magyarországon. Ennyit a korábbi előrejelzésekről.
Azt gondolom, teljesen egyértelmű, hogy az államadósság növekedésének körülbelül három komponense lehet, az egyik az előző évi hiány. Erről már sok vitát folytattunk, de a hiány döntő többségét megkérdőjelezhetetlenül az előző kormány számlájára írhatjuk, tehát ez az államadósság-növekedés pontosan a költségvetési hiány 2001-ben elindult növekedésének az eredménye, amely az előző kormányt jellemezte. Zárójelben szeretném elmondani - mielőtt megint elhangzik, hogy közigazgatási államtitkár voltam az Orbán-kabinetben -, hogy 1999. június 15-én távoztam a Pénzügyminisztériumból, ahogy arra nyilvánvalóan ön is emlékszik, magyarul: a 2001-ben bekövetkező gazdaságpolitikai fordulatért, ha nem haragszik, nem terhel felelősség.
Természetesen van államadósság-kezelési stratégiája a Pénzügyminisztériumnak és az Államadósság-kezelő Központnak. Ha kéri, erről más alkalommal részletesen is be tudunk számolni.
Végezetül, az 500 millió eurós szindikált hitelfelvétellel kapcsolatban talán érdemes elmondani, hogy azok az adósságok, amelyeket önök az MFB-n és más intézményeken keresztül felvettek, átkerültek az ÁKK portfóliójába, és egy professzionális államadósság-menedzsment alapján pillanatok alatt kiderült, hogy ezek a hitelek sokkal drágábbak, mintha az ÁKK vette volna fel. Ennek az 500 milliós szindikált hitelfelvételnek pontosan az a célja, hogy azokat az adósságokat törlessze elő, amelyeket önök vettek fel, és ezzel közel félmilliárd forint megtakarítást fogunk évente realizálni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés