KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt határon túli Vendégeink! A kedvezménytörvény módosításával a kormány négy célt követett.
Az első: támogatni a határon túli magyarság otthoni boldogulását, szülőföldön maradását és ottani boldogulását.
(16.30)
A második: támogatni őket magyarságuk, azaz nyelvük és kultúrájuk megőrzésében.
A harmadik: alkalmazhatóvá tenni a törvényt a szomszédos országokban.
A negyedik: feloldani a feszültséget Magyarország és az európai intézmények, mindenekelőtt az Európai Unió viszonyában.
Ehhez arra törekedtünk, hogy mindent megőrizzünk a korábbi törvényből, amit csak lehet (Derültség az ellenzéki oldalon.), minden kedvezményt bővítsünk, a kedvezmények és a kedvezményezettek körét bővítsük mindenütt, ahol csak lehet. Így jár az oktatási-nevelési támogatás a módosítási tervezet szerint egy gyermek után is; évi négyszeri menettérti utazásra jogosít a 90 százalékos kedvezmény; és jár a kedvezmény a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjainak, a Kárpát-medencében élő magyar akadémikusoknak is.
Arra is törekedtünk, hogy elhagyjunk minden olyan megfogalmazást és rendelkezést, amely ütközik az Európai Unió jogrendjével, mindenekelőtt az etnikai alapú diszkriminációra utaló megfogalmazásokat, hiszen ezek az Európai Unió jogrendjével nem férnek össze. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Szeretném emlékeztetni azokat, akik most zúgolódnak: az Orbán-kormány pontosan tudta, hogy az Európai Unióban ilyen rendelkezéseket nem lehet alkalmazni (Dr. Répássy Róbert: Akkor miért szavaztátok meg?), ezért hagyták ki a törvényből Ausztriát, mint az Európai Unió tagállamát. (Nagy zaj. - Bekiabálások az ellenzéki oldalról. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés