FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Több pénzt a civil szervezeteknek, több pénzt az egyesületeknek, az alapítványoknak és ezáltal is az embereknek, az önkormányzatoknak! - ez a célkitűzés a rendszerváltás óta majd' minden párt programjában valamilyen módon szerepel, majd a pártok egy része, ha kormányra kerül, hajlamos elfelejteni ezt a célkitűzést, a pártok egy része ellenzékben szereti csak igazán a civileket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök pontosan tudják, hogy a rendszerváltás óta két alkalommal, két ciklusban történt mindössze érdemi változtatás a civil szervezetek költségvetési támogatásában. Először a szocialista-szabad demokrata Horn-kormány idején, az állampolgárok által felajánlható személyi jövedelemadó 1 százalékával 1996-ban, és másodszor most, az ugyancsak szocialista-szabad demokrata Medgyessy-kormány idején, a nemzeti civil alapprogram létrehozásával.

A legfrissebb számok szerint az állampolgárok az idén a tavalyi adójukból 6,1 milliárd forintot ajánlottak fel 22 ezer civil szervezetnek. Ez az összeg pontosan 1 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, és ez a szám azt jelzi, hogy a nemzeti civil alapprogram jövőre nagy valószínűséggel további, inkább 7, mint 6 milliárd forinttal indulhat. Ennyi lesz a plusz, ennyi lesz a több pénz a civil szervezeteknek.

Igen, önök, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, akik most elszántan bírálnak minket, kormányzásuk előző négy évében ugyancsak elszántan mindössze szinten bírták tartani, magyarán, csökkentették azt a 350-400 millió forintot, amit a civil szervezetek működési támogatására a Magyar Országgyűléstől kaptak. Ez az összeg lesz most ennél közel hússzor több.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu