BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért a helyzet messze nem ilyen jó, mint amilyennek szocialista képviselőtársam megpróbálta beállítani. Az persze lehet igaz, hogy a lakásadásvételek 80 százaléka egyébként magánszemélyek között folyik, de itt használt lakásokról van szó értelemszerűen. Amiről mi beszélünk, azok pedig az új lakások, magyarul, azok a közművesített telkek, amin valaki majd egyszer építkezni szeretne, amihez egyébként az önök által nagy dérrel-dúrral beharangozott szocpolemelés is kapcsolódik.
Itt az a probléma, hogy ha egyébként veszünk egy, azt gondolom, még vidéki város tekintetében is alacsonynak mondható 2 millió forintos telket, annak az áfaértéke 25 százalékos áfával 500 ezer forint. Ehhez képest egy gyermek után önök megemelik 300 ezer forinttal a szocpolt. Magyarul, kevesebb jut a családnak, mint amennyivel egyébként az áremelés megtörténik. Lehet - és elfogadom -, hogy nem lehet azt megjósolni, hogy az ingatlanpiac hogy fog viszonyulni az áfa bevezetéséhez. De két dolog történhet: az egyik, hogy vagy megemelkedik ennyivel a telkek ára, és akkor az van, amit az előbb mondtam, vagy nem tud ennyivel megemelkedni, és tudjuk azt, hogy az építési telkek zömét egyébként az önkormányzatok értékesítik, ennyivel fog csökkenni az önkormányzatok bevétele.
Egy dolog biztos: az ár után az áfát az állam be fogja szedni. Lehet EU-s előírásokra hivatkozni, de azt senki nem tiltja meg önöknek, hogy az ily módon beszedett bevételt egyébként arra a célra fordítsák, ahol igazán hasznos lehetne, tehát visszajuttassák azoknak az embereknek, akik építkezni szeretnének. Ennek nyoma nincs az önök elgondolásában, ez a legnagyobb probléma, és ezzel nagyon komoly kárt fognak okozni a lakáspiacon. De ezt nem először teszik, ezt teszik az adóhitelek rövidítésével, ezt teszik az adó-visszatérítés csökkentésével (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és a többi.
Arra mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, hogy maximum (Az elnök ismét csenget.) arra elég a szocpol emelése, amit a másik oldalon elvesznek az emberektől.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés