DR. GURMAI ZITA, a külügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az emberiség fokozatosan döbben rá a környezet védelmének fontosságára. Az egyik mérföldkő az amerikai Rachel Carson biológusnő könyve, a “Néma tavaszö volt a hatvanas évek elején. Akkoriban világszerte használták a növényvédelemben a DDT-t és hasonló, a környezetben tartósan megmaradó szerves anyagokat. Ezek a vegyületek tartósan pusztítják a legkülönbözőbb élőlényeket. Hiába tavaszodik ki, ha nem lesz madár, néma marad a föld. A könyv tartalma drámai hatást keltett. De nemcsak a tartalma, hanem az is, hogy a szerző a következő évben fiatalon, rákbetegségben meghalt. A felismeréseket tudományos kutatások követték, amelynek alapján szigorú szabályozások születtek világszerte. Ezek sorában kiemelkedően fontos a szóban forgó jegyzőkönyv, amelyet öt éve a dániai Aarhusban írtak alá. Az említett DDT-t Magyarországon az elsők között tiltották be a hatvanas évek végén, és azóta számos egyéb intézkedés is történt.

Feltétlenül szükséges a miniszter úr által említett intézkedési terv elkészítése és végrehajtása. Ennek fontos eleme, hogy elkerüljük a különböző égési folyamatokban keletkező anyagok, köztük a talán legismertebb dioxinok környezetbe kerülését. Olyan szerteágazó feladatokat jelent ez, mint például az üzemanyag-adalékok felülvizsgálata, hiszen ezek égésekor a szóban forgó POP-k kerülhetnek a levegőbe.

Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok veszélyessége, valamint Magyarország nemzetközi kapcsolatai egyaránt szükségessé teszik a jegyzőkönyv ratifikálását. Ezt a külügyi bizottság jó példaként egyhangúlag támogatta.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu