MOLNÁR JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási és tudományos bizottság ülésén meglehetősen békés vita folyt a törvénytervezet tárgyalásakor. Nem érdektelenséget tükröz ez, inkább azt, hogy a jelenlévők egymáshoz hasonlóan ítélték meg a törvénytervezetet. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a mostani javaslat szerves fejlődés eredménye. Korábban is jól szolgálta a szakképzés fejlesztését a szakképzési hozzájárulás, de a változó körülmények, a szakképzés fogalmának kiszélesedése, a gazdasági környezet és a kapcsolódó törvényekben bekövetkező változás indokolttá teszik az új törvény megalkotását.

(10.00)

A törvénytervezetet hozzáértő kezek készítették, s az előkészítés során a szükséges egyeztetéseket elvégezték. Azok hatására módosult, finomodott az előterjesztés, a kamarák és a különböző tanácsok véleménye beépült a javaslatba. A változások szükségességével a bizottság egyetért. Támogatja az érintettek körének kiszélesítését, az oktatási miniszter szerepének növekedését az ellenőrzésben, a 20 százalékos befizetési kötelezettség előírását, a felnőttképzés garantált támogatását és a decentralizálás erősítését a képzési alaprész elosztásánál. Jónak tartja az átalánydíjas elszámolás lehetőségének megteremtését a gyakorlati képzés kiadásainál.

A szakképző iskoláknak a szakképzési hozzájárulás jelenti a legfontosabb forrást a gyakorlati oktatás fejlesztéséhez, bár tapasztalható olyan törekvés az önkormányzatok részéről, hogy a bevételeket megpróbálják a működésbe is bevonni. Ezért is fontos, hogy az oktatási miniszter által irányított ellenőrzési rendszer minél hatékonyabban működjön. Nagyon értékes a támogatási szerződéses kapcsolat a gazdasági szervezetek és az iskolák között. Sokszor az iskolai munka értékmérője is, hogy a cégek milyen mértékű támogatással ismerik el az ott folyó munkát. Fontos szerepe lehet a képzési alaprésznek a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítésében, hogy az elmaradottabb gazdasági környezetben működő, de jó teljesítményt nyújtó iskolák is hozzájuthassanak fejlesztési forrásokhoz.

A bizottság tagjai egyetértettek a tanulói anyagi juttatások emelésének irányával, mert ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre többen válasszák a tanulószerződési formát a gyakorlati képzésben. Bár a bizottság tagjai nem mondtak le arról, hogy a részletes vita során további javaslatokkal még módosítást kezdeményezzenek egy-egy részterületen, az igényesen előkészített törvényjavaslatot egyhangú szavazással az általános vitára alkalmasnak tartották.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu