DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy a végén megjegyezte, hogy valóban nem az én nevem áll aláírásként ezen a papíron. (Dr. Balsai István: De, az áll. - Felmutatja az újságot.) Tehát nem én írtam alá, még egyszer. A normál helyettesítési rendben került aláírásra egyébként ez a papír, de ez semmiben nem változtat egyébként a válasz lényegén ahhoz képest, amit elmondtam.

A Pénzügyminisztériumban kialakult egy rend az utóbbi másfél évben, hogy minden állampolgárnak és minden olyan intézménynek, amely a Pénzügyminisztériumhoz fordul bármilyen ügyes-bajos dolgával vagy bármilyen kérdésével, válaszolni szoktunk. Ez bármelyik egyszerű állampolgárra igaz. Ez igaz az önkormányzatokra, igaz egy vállalatra, függetlenül attól, hogy a pénzügyminiszterhez magához vagy egy helyettes államtitkárhoz vagy éppen egy főosztályvezetőhöz fordulnak a kérésükkel. Tehát ebben a tekintetben semmilyen különleges eljárásra ebben az ügyben nem került sor, a megfelelő apparátusok, a megfelelő szakfőosztályok készítették el a választ, és így került aláírásra.

Az ügy érdemét tekintve, azt gondolom, nincs sok minden hozzátennivaló a felvetett kérdéshez. Természetesen az Állami Számvevőszéknek vagy a PSZÁF-nak, vagy bármelyik más ellenőrző szervnek a jogait ez semmilyen formában nem érinti, nem korlátozza, hogy adott esetben a Pénzügyminisztérium egy ügyben milyen állást képvisel. Azt gondolom, ez nem okozhat problémát semmilyen formában.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu