DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy az elmúlt másfél nap vitája több tekintetben sajnos nem változtatott a vitának azon a menetén, amelyre egyébként Varga Mihály egy állítólag tőlem származó idézettel utalt a tegnapi beszédében, miszerint javasoljál megtakarításokat úgy általában, mindenki örülni fog, de bezzeg ha konkrét területeken javasolsz megtakarításokat, mindjárt kritikákat kapsz.
Azt gondolom, hogy ilyen például a kormányzati, az államháztartási leépítés ügye is. Akár az elmúlt percekben is hallhattuk egyszerre, hogy egyrészt állítólag ezt nem fogjuk végrehajtani, másik oldalról viszont mégis riogattuk az embereket innen, a parlamentből, hogy 50-60 ezer ember leépítésére kerül sor. Szerintem érdemes a tényekhez ragaszkodni, megnézni, hogy mit tartalmaz a költségvetési törvényjavaslat, mit tartalmaznak azok a kormánydöntések, amelyek eddig megszülettek, illetve ezután meg fognak születni.
(12.50)
A közalkalmazottak esetében a közszférában is tavaly egy olyan jelentős béremelkedésre került sor, 50 százalékra, amelyre a rendszerváltás óta, azt gondolom, soha nem került még sor, még akkor sem, amikor 20-30 százalék között volt az infláció. Azt hiszem, mindannyiunknak közös felelőssége van abban, hogy az infláció csökkentésén munkálkodjunk az elkövetkezendő években, és ehhez hozzátartozik az, hogy milyen üzeneteket küldünk a lakosságnak, a piacnak.
Azt semmiképpen nem tartom szerencsésnek, hogy amikor 5 százalék alatti Magyarországon az infláció, akkor akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselők vagy bárki más drasztikus áremelésekről beszél. Azt gondolom, ez egyszerűen nem igaz, a statisztikákat kell megnézni. Tavaly ősszel a költségvetési vita kapcsán elhangzott az, hogy milyen nagy inflációnövekedés lesz az idén, ez nem következett be. Arra kérek mindenkit, hogy e tekintetben felelős magatartást tanúsítson a költségvetési vitában.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés