KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal a vallomással tartozom, hogy nem különösebben szeretem a költségvetési vitákat. Nem különösebben szeretem, mert például a férfi képviselőtársaimról kiderül, hogy főzni nem tudnak, csak pazarolni. Az elsózott ételt valóban nem kell kiönteni, tessék belefőzni néhány krumplit, és még a krumpli is élvezhető lesz. (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Dr. Kovács Zoltán: Nincsen krumpli, kedves Magda!) Van, aki szereti a krumplit, van, akinek másra sem jut.

Nem szeretem a költségvetési vitákat azért sem, mert felfoghatatlan összegekkel dobálózunk, olyan összegekkel, amelyeket még egy ilyen nagyságrendű ötöslottó-nyeremény várománya sem tesz felfoghatóvá és érthetővé az állampolgárok számára. Hiszen ha a nemzeti össztermék több mint 20 000 milliárd forint, akkor hogyan várhatjuk el az állampolgároktól, hogy megértsék a százalékokat, az emelkedés nívóját vagy tempóját? Hogyan várhatjuk el, hogy magukra és a hétköznapjaikra tudják alkalmazni azokat az időnként más koordináta-rendszerben felvett pontokat, amelyek össze nem hasonlíthatók, mert az egymással vitatkozók nem azonos alapon kiszámított összegekkel vagy tendenciákkal bombázzák egymást.

Nem szeretem a költségvetési vitát, mert magam 13 év óta az elosztási oldalon vagyok érdekelt, miközben pontosan tudom, hogy az elosztható javakat meghatározza az a teljesítmény, amelyet ez az ország felmutat, és csak a nemzeti össztermék tortáját lehet szétosztani. Abban persze már vitatkoznék korábban szóló képviselőtársammal, hogy ennek a tortának a növekedése csak és kizárólag vagy elsősorban a családi gazdaságoktól várható-e. És azt kell mondjam, hogy ezzel a véleményével nincs ott az európai élvonalban.

(15.00)

Az Európai Parlamentben van egy bizottságközi munkacsoport, amelynek a témája a szociális gazdaság, és azokról a gazdálkodási formákról gondolkodnak együtt a különböző politikai családokhoz tartozó képviselők, ahol a családon túlmutató közösség hozzáértő, okos gyülekezetére bízzák egy-egy kisebb-nagyobb település közös gazdálkodásának megszervezését. És ezt ott senki nem tartja a csajkarendszerre való visszakacsintgatásnak. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Nem ismerik!)

És mégis szeretem a költségvetési vitát, hiszen lehetővé teszi, hogy azokról szóljunk, akik a megelőző és szétosztott tortákat megszenvedték, létrehozták, megalkották, akik a következőket fogják megtermelni, és hogy azokhoz szóljunk, akik nem termelnek felosztható jövedelmet, mert idősek, mert betegek, vagy mert még gyermekek, és a jövő teszi majd őket alkotó emberré, de valamennyien emberek, akik itt ebben az országban keresik a hazájukat.

Hitem és meggyőződésem szerint mi szociális Európához csatlakozunk, amelynek a kulcsszava a befogadó társadalom. És Európa elvárja, hogy az egységes Európa befogadjon mindenkit. Mindenkit, akit fenyeget a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció. Elvárja, hogy tagországai harcoljanak az egyenlő bánásmódért, elvárja, hogy átölelje a hátrányos helyzetűeket a közösség szolidaritása, és elvárja, hogy az újraelosztásból az igazságosság mellett a kiegyenlítésre, a másik iránti empátiára is fussa a közösségért felelősek gondolkodásából.

Igen, valóban, ezt ma már többször, többen megerősítették: a költségvetés egyben értékválasztás kérdése is, egyben világnézeti kérdés is, és nagyon sok olyan vonása van ennek a költségvetésnek, ami a kormánykoalíció értékválasztását tükrözi. Hiszen a szociális területeken nem érdemesség szerint oszt, és nem ideológiai előítéletek alapján fogad be vagy zár ki. És akkor megint vissza kell térnem arra, hogy valószínűleg különbözőképpen értelmezzük a család fogalmát, hiszen ebben az országban minden harmadik gyermek házasságon kívül születik, és kinek van joga ahhoz, hogy ezektől a gyerekektől megtagadja ugyanazt a társadalmi segítséget, mint amit a házasságban született gyermekek kapnak.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Utaltam az előbb arra, hogy a számaink bizony gyakran nem összevethetők, és amikor csökkenésről vagy stagnálásról beszélünk, akkor természetesen a velem együtt a számok világában botladozó nézőknek és állampolgároknak a figyelmét arra is fel kell hívni, hogy egy növekedő nemzeti össztermékben még a százalékos arányban azonos ráfordítás is növekvő összeget jelenthet.

Nem kétséges, hogy a számok néha kedvezőtlenebbnek tűnnek, hiszen 2002 nyara, az első száznapos program, a második száznapos program a következő év viszonyítási alapját, a 2002-es év számait olyan magasra lökte, hogy ehhez képest a további emelkedés is már rendkívül szerénynek tűnik. Hozzátartozik persze az is, hogy 2002-ben tértünk át a nemzetközi elszámolási rendszerre, és ezért a számok az időrendben sem mindig biztonsággal összevethetők. De azt biztonsággal kimondhatjuk, hogy a jóléti kiadások a tortából 2001 óta 27-28 százalékkal részesülnek, évről évre egy picit emelkedő mértékben. Hogy ez sok vagy kevés? Valószínűleg több, mint amennyit ez az ország ebben a pillanatban kemény mérlegelés nélkül elbír, és valószínűleg kevesebb, mint amennyire szükség van.

És akkor hadd térjek vissza a családtámogatási rendszerre, illetve a gyermekek támogatására. A mi értékrendünkben a gyermeknek emberi méltósága jogán jár a társadalom támogatása. Jár az, hogy tudhassa: ugyanolyan, mint a többi, ha szegény, családjának a szegénysége nem zárja ki a befogadó társadalomból, és nem kell feladnia, nem kell azt hinnie, hogy családja szegénysége az ő számára kikerülhetetlen sorsként tovább öröklődik. Ha fogyatékkal él, ha depressziós térségben lakik, ha egyetlen szál könyv sincs abban a lakásban, ahol lakik, akkor is lesz esélye arra, hogy kitörjön a szegénység szörnyű kalodájából.

Hogy jók-e erre az eszközeink? Mindenesetre jobbak, mint amit az előző kormány alkalmazott. Nem emeltük az adójóváírást, de megtartottuk. Megtartottuk. És tessék gondolkodni, ha a személyi jövedelemadó csökken, akkor az adójóváírás lehetősége a számok törvényei szerint több családhoz jut el, több család tudja teljességgel kimeríteni az adójóváírás lehetőségét. És tessék gondolkodni - képviselőtársaim közül Béki Gabriella erről a kétperces időkeretben beszélt -, hogy bár az adójóváírást nem emeltük, megemeltük a gyermekekhez jutó pénzeket, legelsősorban azt a családi pótlékot, amelyet mi a gyermekellátási rendszer alapjának tekintünk.

Hogy a jövő évi kevés? Mihez képest? A négy évi nullához képest? (Dr. Mátrai Márta: Ugyan már!) Vagy ahhoz képest, hogy ezt a családi pótlékot megemeltük egyszer 20 százalékkal, és tizenháromszor fizetjük ki? Ehhez képest persze nem lehet évente 20 százalékkal emelni. Megemeltük a lakáscélú szociálpolitikai kedvezményeket, és tessék már kiszámolni, hogy egy-egy családhoz a korábban kifizetett pénzeknek hányszorosa jut el (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: 0,75!), és éppen a gyermeket nevelő családokat hogyan segíti hozzá ahhoz, hogy lakáshoz jussanak.

És természetesen a gyermekvédelmi támogatás soha nem volt kiegészítő családi pótlék, a gyermekvédelmi támogatás mindig azoknak járt, akiknek a törvény szerint járt és jár most is, csak éppen erről szó nem esett. Nem egyszeri vagy véletlen emelésekkel, vagy egyszeri, tizenharmadik kifizetéssel, hanem garantált indexálással, amellyel a rendszeres gyermekvédelmi támogatás emelését hozzákötöttük a mindenkori legkisebb nyugdíj emeléséhez.

És valószínűleg mindenki tudja, aki önkormányzati kérdésekről beszélt, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban is részesülő családok jelentős része eddig is ingyen kapta az iskolai vagy óvodai étkezést, és eddig is ingyen jutott hozzá a tankönyvekhez, mert ebből az összegből fizették ki az önkormányzatok, teljesítve a kötelességüket, és élve azzal a lehetőséggel, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás természetbeni juttatásokra is fordítható. De azzal, hogy erre most külön költségvetési pénz van, ezek a családok a rendszeres gyermekvédelmi támogatást másra fordíthatják, vagy a családok javára másra fordíthatja az önkormányzat: ruhára, cipőre, nyaralásra olyan családoknak, amelyeknek a gyerekei még soha nem mehettek el nyaralni.

Sok vagy kevés - mindig nézőpont kérdése. A soha meg nem elégedés politikusa szeretnék lenni, és soha nem szeretnék odáig eljutni, hogy nincsen tovább teendőnk, vagy nekem nincsen tovább személyes teendőm. De szeretném azt is, ha a realitások talaján és az igazság határai között vitatkoznánk a költségvetésről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu