KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ítélettel szemben én egy felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be a Legfelsőbb Bírósághoz, és tegnap, amikor megérkeztem egy külföldi utamról, este, átnézve a postámat, találtam meg az ügyvéd értesítését - szívesen elküldöm önnek és bemutatom -, amely közli, hogy a felülvizsgálati kérelemnek nem adott helyt a Legfelsőbb Bíróság, így tehát végre kell hajtanom az ítéletet. Ezt természetesen meg fogom tenni egy-két napon belül, de erről tegnap este szereztem tudomást, tehát eddig abban a hitben voltam, hogy a Legfelsőbb Bíróság figyelembe veszi azokat a sajátos körülményeket, amelyek az ügy kivizsgálását akkor nyilvánvalóan nehezítették, vagy legalábbis nem tették megbízhatóvá és hitelessé. Nem akarom elismételni mindazt, ami az üggyel kapcsolatos sajátos körülményként akkor felvetődött.
Most, hogy a Legfelsőbb Bíróság ebben állást foglalt, természetesen eleget fogok tenni az ítéletnek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés