PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak az interpellációmra adott válaszból szeretnék idézni két mondatot, hogy helyre tegyük végre ezt a dolgot, hogy most van tejfelesleg vagy nincs. Én egyáltalán nem szeretném hozzákötni a tejfelesleghez, mert felesleges erről beszélni, de az előbb ön mondta, hogy Magyarországon nincs tejfelesleg. Idézem a miniszter úr válaszát: A képviselő úr állításával ellentétesen Magyarországon nem 200 millióö - tudom, itt eltévesztettem teljesen véletlenül, a papíromon különben ugyanaz volt, amit a miniszter úr mondott - „
hanem 400 millió liter tejfelesleg van, ennek levezetéséről kell a kormánynak és a Tej Terméktanácsnak gondoskodni.
(19.40)
Ez is mutatja, hogy az európai uniós tárgyalásokon megszerzett közel 2 milliárd literes tejkvóta még jó néhány évig garantálja, hogy hazai forrásból lássuk el a magyar tejszükségletet.ö Innen vettem én az adatokat, nem máshonnan. Eszembe nem jutott, hogy a hasamra üssek, és valami fals számot mondjak. De én is úgy gondolom, hogy nem is erről van szó, hanem arról, amit Bánki képviselő úr mondott, hogy mind a négy parlamenti párt egyértelműen azt mondja, amit az előbb az MSZP soraiból is hallottunk. Képviselőtársunk elmondta, hogy itt elsősorban az egészségről van szó, és a gyerekek táplálkozásának a javítási lehetőségéről.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés