BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Wekler úrral ellentétben én személy szerint nem értek egyet a hét leghátrányosabb helyzetű megye kiemelt támogatásának a megszüntetésével. Nem véletlen, hogy több fideszes képviselőtársammal egy ilyen jellegű módosító indítványt nyújtottunk be.

Egy jól működő rendszernek egy tollvonással történő megszüntetéséről szól ez a történet, először három megye, majd öt megye, az elmúlt évtől pedig már hét megye kapott kiemelt területfejlesztési támogatást, nyilvánvalóan azért, mert az egy főre jutó GDP-jük az országos átlag 70 százaléka alatt volt, és ez a támogatás szolgált arra, hogy ezen megyékben egy dinamikusabb fejlődés elindulhasson, illetve az elmaradás a fejlettebb térségekhez viszonyítottan csökkenjen.

Nógrád megye szempontjából sem elfogadható ez a módosító javaslat, ugyanis bár a kormányzat szemszögéből nézve a regionális fejlesztési tanácsoknak történő forrásátadás egyfajta decentralizációnak fogható fel, azonban Nógrád megye szempontjából ez centralizációs törekvés, hogy a forrásokat kivonják Nógrád megyéből, és átviszik Miskolcra. Másrészt pedig ezzel a döntéssel kiüresítik a megyei területfejlesztési tanácsokat, ugyanis nemcsak arról szól a történet, hogy a hét leghátrányosabb helyzetű megye nem kap kiemelt támogatást, hanem arról, hogy a területfejlesztési célelőirányzat megszüntetésével egyetlenegy megyei területfejlesztési tanács sem kap gazdaságfejlesztésre felhasználható forrást, tehát a megyei területfejlesztési tanácsok csak a TEKI és a CÉDA tekintetében hozhatnak a jövőre vonatkozóan döntéseket.

Azzal egyetértek, Wekler úr, hogy ha a források a kormányzat szempontjából regionális szintre kerülnek decentralizálásra, akkor ne csak a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek legyen lehetőségük e források elérésére.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu