DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP vezérszónoka még órákkal ezelőtt arról beszélt, amikor talán még jó nyomvonalon is folyt a vita, azt mondta, érvelni próbált ezen kiváló rendelet, illetve törvénytervezet mellett, hogy ez miért fontos.
Elhangzott egy olyan, amit azért nem fejtett ki részletesebben, hogy a határon túli magyarok közelebb kerülnek a magyar határhoz. Ezen törvénytervezet keretében sokféle érvet lehet mondani. Ha arra gondolt, hogy Budapesthez közelebb kerülnek, azt még talán lehet így mondani, de az, hogy Magyarországhoz ez által a törvény által közelebb kerülnének, enyhén szólva kérdéses, hogy mire gondolt. Hiszen, ha jól tudom, csak a Magyar Köztársaság határáig vonatkozó törvénytervezetről van szó, erre vonatkozik a javaslat. Kíváncsi vagyok, hogy például Battonyához vagy Mezőhegyeshez vagy Békéscsabához hogyan kerültek közelebb ezáltal az utakon keresztül a határon túli, például erdélyi honfitársaink. Tehát jó lenne, ha tényleg az érvek a mentén hangzanának el, ami ebben a törvénytervezetben benne van.
Másrészről, Toller László képviselő úrnak jelzem, hogy az országos területfejlesztési és területrendezési terv vitája, nagyon jól emlékszünk, közösen csináltuk megyénként is, hosszú-hosszú évek előkészítése után jutott el odáig a parlament nagyon szerencsésen, hogy el tudta fogadni az elmúlt egy évben ezt a törvényt. Én azt gondolom, hogy ez egy közös mű, közös eredménye van, és azt gondolom, hogy nem érdemes számon kérni, hogy miért lett hamarabb vagy később. Örüljünk, hogy kész van, azt gondolom, mindenki egyetért ebben, hogy ez egy olyan eredmény, amelynek sok hibája van, kiderült Vas megyében is, de alapvetően egy új, újrafogalmazott és a XXI. századnak is feltehetőleg megfelelő nyomvonalakat jelent fontos fejlesztési kérdésekben. Azt ne vitassuk már, én azt gondolom, mert egy közös eredményként, közös platformként elfogadhatjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés