DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd utasítsam vissza én Babák Mihály képviselő úr nevében az elhangzottakat. Ügyrendi felszólalásban szerettük volna helyre tenni, hogy Babák Mihálynak nincs vadásztanyája. (Babák Mihály: És nem is vadászik.) És nem is vadászik. Viszont lehet, hogy államtitkár úrnak van, de ez az ön magánügye, mi nem kértük, hogy ezt jegyzőkönyvbe mondja. (Dr. Kis Zoltán: Nekem sincs.) Azt viszont tudjuk, hogy Medgyessy Péter jár vadászni. Erről is beszélgethetünk, hiszen ez is az ön tárcájához tartozik. Ha jól tudom, annak idején a Hajdúságban vadászott, de ma nem ez a kérdés.
Ma az a kérdés, hogy itt van ez a törvény, és ez a törvény másfél év után olyan környezetben került be ide hozzánk, hogy rájöttek, nem tudják teljesíteni a nyolcszáz kilométer autópálya megépítését. Csillag miniszter urat ezért le is akarta váltani Medgyessy Péter. Csak emlékeztetőül mondom: Egyszer s mindenkorra egy számot mondjon a kormány!ö Nyolcszáz kilométer.ö Ehhez képest a kormány mostanában együttesen sem mondja, hogy nyolcszáz kilométer, hanem azt mondja, hogy 375 kilométer utat kívánnak építeni gyorsforgalmi autópálya tekintetében. Ez azt jelenti, hogy önök most egy kommunikációs hidat próbálnak építeni valódi utak és hidak helyett. Ez egy visszalépő törvénytervezet!
Ráadásul minimálisan négy törvényt kevernek össze. Van egy környezetvédelmi államigazgatási eljárási kérdése, van egy útépítéssel kapcsolatos része a költségvetés pénzügyi összefüggéseivel, de még a közbeszerzés tekintetében is - az üvegszemű államtitkár úr határozott tiltakozása ellenére sem, mert hiszen ő nem tiltakozik ellene - kivonják az útépítések beruházását a parlament vizsgálata alól. Nem úgy, ahogy ígérték, nem úgy, ahogy korábban volt, mert az ebből a szempontból most mindegy. Önök ezt a törvényt egyszer már módosították, és nagy hanggal elmondták, milyen közbeszerzők. Most itt volna a kiváló alkalom! A törvény 18. §-a világosan rámutat, hogy Keller László - aki nem válaszolt az előbb Körömi Attila kérdésére - miért nem tiltakozik az 50 milliárdos értékhatár feloldása miatt, amit a parlament ellenőrzése alól kivontak.
Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés