DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László államtitkár úrnak lejárt a munkaideje, és a tévéidő is, úgy látom, ezért elment, pedig neki megvan hozzá az apparátusa és a felkészítői is és valószínűleg az ideje is meglenne, hogy itt legyen, mégsem világosítja meg számunkra azt a megalkuvást, amelynek keretében ő a saját kormányával szemben nem olyan keményen fogalmaz, nem vizsgál olyan kérdéseket, ami a '94-98 közötti M5-ös több mint 1 milliárdot meghaladó kilométerenkénti építését jelenti mint költség. Nem vizsgálja azt, hogy bizony 2002 után, most csak ezen törvényben egyszerű számítást kellene folytatni, a 375 kilométer és az a több mint 890 milliárd, amit 2006-ig szánnak erre a programra, az meghaladja a 2 milliárd/kilométer átlagos útköltséget.

(16.30)

Azért érdemes erről szólni, mert négy éven át egyfolytában azzal csesztették - nagyon egyszerű szavakkal fogalmazva, de az emberek így értik -; szóval állandóan fölvetették azt a kérdést, hogy bizony egymilliárdot meghaladó az egy kilométerre eső útépítés, amibe kerül az az út, amely az M3-as kapcsán épül. Keller László meg is vizsgálta mint szakértő ennek a kérdését, és ő megállapította, hogy ezt lehetne olcsóbban is meg jobban is építeni. Hát bizony, úgy tűnik, hogy miután államtitkári rangot is kapott, és ehhez széket, autót és személyzetet, elfeledkezett ezen szigorúságról. Szívesen látnánk, ha most az MSZP és SZDSZ kormány lelkiismereteként vizsgálná ezeket a kérdéseket.

Kérjük, most itt kérjük fel a parlamentben, ezen vita keretében, tegye meg ezeket a vizsgálatokat, és számoljon be a Háznak vagy a megfelelő bizottságának.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu