DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller képviselő úr olyanokat mondott, amit én nem mondtam. Nyilvánvalóan nem megkérdőjelezve az informatikai rendszer fontosságát és a biztonságra törekvést, én csak arra szerettem volna képviselő úr figyelmét is felhívni - de nyilván a késői órában már egy kicsit elpilledt, bár azt mondta, hogy reggeltől estig ő dolgozik -, hogy valóban fontos, de nem ilyen törvényi szabályozás keretében kell ezt megtenni, nem kell ehhez törvényi szabályozás, nyilván rendeletet is lehet róla alkotni, és sokkal részletesebben, sokkal pontosabban meg lehet határozni a követelményeket.

Másrészt pedig még egyszer mondom: fel kell tenni azt a kérdést, és azt hiszem, önnek is föl kell tenni a kérdést, hogy szabályozással meg lehet-e akadályozni a szándékos csalásokat. Itt nyilvánvalóan szándékos csalás volt, és jól körülírt meg körmönfont rendszerekkel nem azt a célt érjük el; leginkább megnehezítjük a működést, még nehezebbé, még költségesebbé tesszük a működést, ami pedig nyilvánvalóan a betétesek kárát jelentheti adott esetben, ha mondjuk, magasabb kamatokat, hitelkamatokat kell felszámítani vagy alacsonyabb betéti kamatokat kell fizetni az elhelyezett pénzösszegek után, ami effektíve nyilván bizonyos jövedelem- vagy kamatkiesést jelenthet az adott pénzintézet ügyfeleinél.

Úgy gondolom, arról is kell szólnunk, hogy a felügyeleti tanácsnak mi lesz a további sorsa, hiszen ott igencsak ismert, elismert, nemzetközileg is elismert szaktekintélyek vannak, oda meghívásra, delegálásra kerültek, és ez a javaslat nem szól róluk semmit, nem mondja meg, hogy most mi legyen veletek, mi lesz veletek, nem köszöni meg a munkájukat. Egyszerűen annullálja őket, és úgy gondolom, hogy a nemzetközi tekintély megőrzése végett sem lehet ezt megtennünk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu