TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A finanszírozási összegeknél, azt hiszem, hogy államtitkár úr egy reagálásban a 2004-es költségvetésről olyan részletet árult el, hogy 187 milliárdot szánnak a jövő évre, és plusz 10 milliárdot még valahonnan, valamint szeretnének az Unióból pénzt szerezni. Azt mindannyian tudjuk, hogy gyorsforgalmi útépítést nem támogat az Európai Unió semmilyen fejezete, maximum városelkerülőt. De magára gyorsforgalmi útra nem pályázhat a költségvetés, illetve semmi, azaz marad a költségvetési fejezet.
De a költségvetési fejezet 187 milliárdja, mint tudjuk, már 127-129 milliárdig le van kötve, mert január 2-án be fogják nyújtani a most utat építő cégek azt a számlát, amellyel az ez évi munkájukat kérik kifizettetni. Azaz tessék már kiszámolni azt, hogy ha 187 vagy jóindulatúan 197 milliárdot kezdő évnek számítanak, akkor ebből már 129 milliárd hiányzik.
Bizonyára az államtitkár úr nem volt még hivatalban, amikor Csillag miniszter úr kiállt az M1-es autópálya 29-es kilométerkövéhez, és a tévé kamerája előtt harsogta meredek csúsztatásait, hogy ennyi kilométer autópálya, meg ennyiből fogja fölépíteni, és ezek után kétszer megbukott az M7-es autópálya kiírásánál. És ezek után derült ki, hogy az autópálya ez évi építési költségeit januárban fedezik a következő költségvetés terhére, tehát ennek a gyorsforgalmi úthálózatnak máris hiányzik az első évi finanszírozása.
Tessék már erre választ adni! Akkor hogyan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fog történni a négyéves ütemezés? Miből indul el?
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés