VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Göndör képviselő úrnak mondom, hogy ő nemcsak Tóth képviselővel nem foglalkozik most már, hanem a Békés megyei problémákkal sem foglalkozik az MSZP önön keresztül.
Egyébként szeretném azt tudatni, amit már az előbb elmondtam, hogy van olyan 44-es gyorsforgalmi útszakasz, aminek építési engedélye van. Tehát minden ilyen, ami most ebben a törvényjavaslatban hatósági eljárás szempontjából gyorsítást tartalmaz, azon már túl van. Tehát csak pénz kellene, kellene hozni az aszfaltot, még egyszer mondom; illetve folytatnám tovább a felszólalásomat.
Mi a baja ennek a törvényjavaslatnak? Országrészek hiányoznak belőle. Többször több képviselő fölszólalt már, hogy mi hiányzik, nyilván én a Békés megyei problémákat mondom. 1089 milliárd forintból nem normális dolog az, hogy négy éven keresztül útfejlesztésre ebben a programban Békés megye nem kap egy fillért sem. Mi a Békés megyeiek problémája? Az M5-ös ügye, illetve a 44-es út ügye.
Nincs benne a törvényjavaslatban, hogy tilos útdíjat szedni. Nincs benne a törvényjavaslatban, hogy tilos kapukat építeni az autópályára. Nincs benne a törvényjavaslatban, hogy a meglevő kapukat, amelyek az M5-ösön vannak, mondjuk, 2004. december 31-ig el kell bontani. Nincs benne a törvényjavaslatban, hogy nem lehet koncessziós autópályát, koncessziós szerződéssel, magántőke bevonásával autópályát építeni. Higgyék el, hogy Békés megyeiként nekünk ez a problémánk, és szeretnék majd a következő felszólalásomban az M5-ös ügyére kitérni, mivel az sincs benne, hogy az M5-ös autópálya koncessziós szakaszát vissza kell vásárolni. Az már benne van, hogy tovább kell építeni, de az nincs benne, hogy hogyan; meg hogy visszavásárolják ezt a szakaszt, az nincs benne.
Köszönöm, majd folytatom. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés