VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az M5-ös autópálya ügyénél tartottam. Az M5-ös autópálya koncessziós részének ügyében már odáig jutottak az emberek Délkelet-Magyarországon, illetve az 5-ös út mentén, hogy különböző civil szervezeteket, egyesületeket, önkormányzati bizottságokat hoztak létre annak érdekében, hogy rábírják a kormányt, vásárolja vissza; tegye ugyanazt, amit az Orbán-kormány elkezdett, illetve deklarált, hogy az AKA Rt. idegen test a magyar autópálya-üzemeltetési rendszerben, tehát vissza kell vásárolni. Az Orbán-kormány elkezdte ezeket a tárgyalásokat, a kormányváltás akadályozta meg abban, hogy ezt végre is hajtsa. (Keller László: Szerencsére!)

Az önök színre lépése után gyakorlatilag az történt, hogy körülbelül a kormány megalakulása után két héttel támogatási előleget biztosítottak az AKA Rt. számára, mintegy 170 millió forinttal többet, mint amennyi végül is kiderült, hogy jár; utána gyorsan az AKA Rt. segítségére siettek, a rossz hitelét refinanszírozni engedték, ehhez állami hozzájárulást adtak. Mindezek segítségével elérték azt, hogy a 2002. évig folyamatosan veszteséges AKA Rt. nyereségessé vált az önök segítségével.

Keller László képviselõ úr figyelmét felhívom, hogy ha itt kutakodna, akkor valószínűleg nagyobb eredményre jutna, mint az eddigi tevékenysége folytán. (Keller László: Nem engedik.) Csak mondom ezt neki… - nem engedik, pedig nagyon sok pénz elment!

És hogyan is született ez a szerződés? Erről is már több felszólalás elhangzott. Úgy született, hogy 1994-ben Schamschula úr aláírt egy építési szerződést, amely valóban nagyon rossz volt, utána jött a kormányváltás. Lotz Károly SZDSZ-es miniszter és maga Medgyessy Péter, akkori pénzügyminiszter (Gőgös Zoltán: Medgyessy a Bokros után jött.) aláírt egy másikat, amely az egész működtetésre és finanszírozásra vonatkozik. (Keller László: Ez a Békesi volt.) Ez 1995. december 11-én történt, és 1997-ben maga Bokros Lajos írt alá még egyet, amely további támogatásokat biztosított az AKA Rt. számára. (Keller László: A tények nem zavarják.)

Köszönöm, majd folytatom.

Forrás: parlament.hu