DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! Jelen ügyben a paritásos bizottságban a lassan megszokottá vált öt-ötös vízipólós eredményt két feloldhatatlannak látszó ellentét okozta a kormánypárti és az ellenzéki tagok között.

Sajnálom, hogy Csákabonyi képviselőtársam beleesett a határozati javaslatnak abba a fogalmazási hibájába, ami a mentelmi bizottság köztörvényi ügyekben folytatott gyakorlatára vonatkozik: ilyen nem volt - közvádas ügy volt. Drága jó képviselő úr, ügyvédnek magyarázni, hogy van pótmagánindítvány, pótmagánvád - hát hogy a fenébe lehet egy magánindítványos és egy magánvádas ügy közvádas?! Ha ezt meg tetszik nekem magyarázni, akkor én visszamegyek az egyetemre, és kezdem újból! (Taps a Fidesz soraiban.) Ugyanis vannak magánindítványra üldözhető köztörvényes ügyek, mint a nemi erőszak, az nem megy magánindítvány nélkül; és fordítva: vannak magánindítványra és közvádra üldözhetők.

(17.10)

Közvádas ügyekben volt töretlen a gyakorlata a mentelmi bizottságnak, tehát ahol ügyész indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését, ott az esetek 99 százalékában a mentelmi bizottság javasolta. De hogy köztörvényes…! Nagyon sajnálom, hogy bele tetszett esni ebbe a hibába.

Amikor én a boldog kilencvenes években kezdtem politikai államtitkárként a gyakorlatot, és részt kellett venni a törvényalkotásban, az volt a megállapodás: adjátok ide az általatok elképzelt normaszöveget három napra, én három nap múlva megmondom, hol a lyuk, hol szegném meg a törvényt. De ne tessenek haragudni, ha abban az időben merül fel a magánindítvány és a pótmagánvád intézményének bevezetése, lidérces álmomban nem jutott volna eszembe, hogy vigyázz már, hát ez politikai célra is felhasználható! (Dr. Kontrát Károly: Igaza van!) Márpedig íme, itt a bizonyíték, felhasználható - csak ez nem köztörvényes! Ne tessenek már fogalmakat összekeverni, úgyis olyan fogalomzavar van ebben az országban, hogy lassan már a tények sem tények.

A másik ellentét az, hogy bárhogy tetszenek majd szórakozni ezen a mondaton, az ellenzék tiszteli az alkotmányos intézményeket. Kérem szépen, én negyven évig ügyvédkedtem, nem szerettem a pervesztést, senki sem szereti - de mit csinál egy polgári ügyvéd egy pervesztés után? Ahogy az illemkódexben elő van írva: megtörli az orrát, és befogja a száját. De nem ordít a bíróságra, hogy milyen hülyék gyülekezete, és hogy nem tudják a jogot! Ez az első, a bíróság. A bíróság teljesen független intézmény. Hogyan lehet a bíróságokon bosszút állni az ítéletekért? Önök hozták létre az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, ezt az általunk mindig kicsit torzszülött gyermeknek tartott képződményt: most ki tetszenek akarni éheztetni, nem adni neki pénzt. Ha majd szép, jó ítéleteket hoznak, akkor kapnak pénzt; ha ilyen ítéleteket hoznak, hogy felmentik Hegedűs Lórántot, akkor nem kapnak pénzt. Nem egyszerű ez a megoldás?

De tessenek továbbmenni az alkotmányos intézményeken: a legfrissebb hír Mellár Tamás. Állítólag ez a Mellár Tamás nem egy rossz statisztikus; nem is lehet rossz, hiszen az ENSZ-nek ebben a bizottságában is statisztikai feladatot lát el. Hogy ez a Churchill milyen okos államférfi volt! Nem megmondta, hogy ő csak annak a statisztikai adatnak hisz, amit ő maga hamisított?! (Derültség a Fidesz soraiban.) Nem szebb lesz szép adatokat kapni? Ez a Mellár Tamás nem kozmetikázott; be kellett volna iratkoznia a statisztikai kozmetikai továbbképző posztgraduális képzésre, akkor talán labdába rúghatott volna - így nem.

Jön a következő, könnyebbnek látszó feladat: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Itt csak egy törvényt kell módosítani. Hogy ez egy szégyenteljes törvény lesz, és egész Európa felhördül? Kit érdekel! Ha nem volt neki elég, hogy megverték, és úszni jár reggelenként, ez egy erős ember, akkor majd kihúzzuk alóla az intézményt! Nem egyszerű dolog? Vannak itt erre eljárási módozatok!

A következő, nehezebb dió a Nemzeti Bank elnöke. Hát ezt sajnos alkotmányos jellegű törvény szabályozza. De a döntéseket nem egyedül hozza a Nemzeti Bank elnöke, hanem a Monetáris Tanáccsal. Tessenek már visszaemlékezni, amikor a forint elleni támadás kivédése céljából erősre tartotta a forintot, mindenki ordítozott, hogy a Nemzeti Bank elnöke az oka annak, hogy itt a kisvállalkozók nem tudnak érvényesülni, mert ő ilyen magas értéken tartja a forintot. Nem tagadom, az eredeti tőkefelhalmozásban annak idején a konzervatív pártok részéről részt vett személyek ugyanúgy ordítottak, mint ahogy ordítottak önök, hogy le a Nemzeti Bank elnökével. És amikor a Nemzeti Bank elnöke a Monetáris Tanács döntése alapján lejjebb vitte a forint értékét: nem szégyelli magát, ilyen Nemzeti Bank-elnök, aki gyengíti a forintot! De nem lehet vele mit csinálni!

Még nehezebb, kérem szépen, az ügyészség. Annyit tetszenek beszélni, írni a gyűlöletbeszédről! Miért nem beszélünk a gyűlöletről, ami itt tocsog… (Taps az ellenzéki padsorokból.) …ezek között a falak között is? Csak akkor fogalmazzunk törvényt, ha tisztában leszünk a gyűlölettel! Tessenek már megnézni, 7:0-ra vezetnek a legfőbb ügyészt interpelláló képviselők! Tessenek már megnézni, ahogy feláll az illető képviselő, azzal a gúnyos mosollyal! Nem lehetne leegyszerűsíteni a dolgot: hangozzon el az interpelláció, de nem kell hogy elhangozzon a válasz, egy strigulát behúzunk az el nem fogadott válaszok közé. Mennyi időt tetszenének spórolni vele! Ami jogi érv a válasz el nem fogadásában, amiatt az egyetemen egy professzor egy joghallgatót két lábbal rúgna ki.

Mi van emögött? A félelmetes emögött az, hogy voltak olyan régi szép idők, már nem is a Rákosi-idők, utána következően is voltak, amikor az igazság nemcsak filozófiailag volt abszolút fogalom, hanem politikailag is. Aki nem hitte el, hogy az állam az osztályellentétek kibékíthetetlenségének terméke, de ne tessenek félni, úgyis elhal majd! - akkor az mehetett a zabhegyezőbe, rosszabb esetben rendelkezésére állt Recsk, a Hortobágy és egyéb jobb helyek.

Nézzük már meg, hogy mi a gyűlölet! És mi lenne jobb, egy olyan statisztikai hivatali elnök, aki csak azt mondja, hogy ilyen jó gazdasági adatok a büdös életben nem voltak, mint amit most ez a kormány produkál, ilyen jól pénzintézetek nem működtek, felejtsük el a brókerügyet, egy kitalálás, csak azért, mert én vagyok az elnök - majd most intézkednek a törvénnyel! Az ügyésszel egy kis baj van, mert nem lehet olyan törvényt hozni, hogy ha tízre növekszik az el nem fogadott interpellációk száma, akkor az ügyész megbízatása automatikusan megszűnik - ehhez sajnos alkotmányt kellene módosítani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon sok képviselőt, minisztert tisztelek önök között, sőt - saját képviselőtársaim felháborodására - még a miniszterek között is van olyan, akit a kulturális érzékenysége, a környezetvédelmi ismeretei és egyéb okok miatt szívesen elfogadnék bármilyen kormányban. De én most kíváncsian várom a szavazás eredményét, mert aki most igennel szavaz ebben a mentelmi ügyben, az azt mondja: vissza a régi paradicsomi állapotokhoz, az állam az osztályellentétek kibékíthetetlenségének terméke - és tessenek hozzá nagyot és iszonyút tapsolni.

Az elmúlt ciklus határozatait végig lehet nézni, melyikben szerepel, hogy mit nyilatkozott a képviselő a mentelmi jogáról. Volt, aki háromszor - mint Szent Péter az Urat elárulta - úgy nyilatkozott, hogy ő a mentelmi joga felfüggesztését fogja kérni, és olyan kis piti volt a mentelmi bizottság előtt, azt mondta, a mentelmi bizottság bölcsességére bízza. Ezt sohase írtuk be a határozatba, mert ezzel nem kívántuk befolyásolni a szavazást.

Tisztelettel, nem kívánom tovább húzni ezt az ügyet. Tetszenek tudni, a drága jó édesanyám Alszeghy-Brisits-Sík Sándor tankönyvéből tanulta a kalocsai irgalmas nővéreknél a magyart. Abban volt egy ilyen mondat: az igazság keserű labdacs.

(17.20)

Nyilván önök keserűben csak a Zwack Unicumot szeretik, váljék egészségükre! (Derültség a Fidesz soraiban.) De egyszer viseljék el azt a keserű labdacsot is, amiket én elmondtam.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu