VARGA LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság első helyen kijelölt bizottságként a témához illő alapossággal, körültekintéssel, többórás vitában alakította ki álláspontját, és bár az egyhangú szavazás nálunk ritka vendég, ebben az esetben mégis egyhangú szavazattal ajánlotta általános vitára a parlamentnek. Szólt ez a megkülönböztetett érdeklődés a téma súlya, fontossága mellett annak is, hogy egyre közelebb az uniós csatlakozás dátuma, és talán ezen a területen a legkézzelfoghatóbb, a leglátványosabb az új helyzet, a változások bevezetése. Hiszen ettől a pillanattól - ahogy erről államtitkár úr is szólt - a jogi szabályozás azonnal és közvetlenül hatályosul, és a magyar vámtörvény, az egész vámügyi gyakorlat hatályát veszti.
A vitában fő csomópontként azoknak a hazai mozgásteret jelentő körülményeknek a számbavétele került központi helyre, amelyek a vámfelfüggesztések rendszerében, bár ez közösségi döntés, mégis bizonyos hazai egyeztető fórumok működését, a származási igazolások dokumentálását, erre megfelelő FVM-szervezetek kijelölését és több más, a magyar gyakorlat számára szükséges lépések megtételét jelenti.
Az előterjesztőknek a kérdésekre helyben adott válaszai meggyőztek bennünket arról, hogy az előkészítés megfelelő ütemben folyik, és a határidőre valamennyi alkalmas lesz a bevezetésre, a működésre.
A vitában központi helyre került a harmadik ország számára végzett szolgáltatások várható színvonalával, az érdeklődés megteremtésével kapcsolatos feladat. Úgy tartották a vitában megszólalók, Magyarország érdeke lesz, hogy a szabályozással, a szolgáltatások magas színvonalával a lehető legnagyobb arányú bevételhez jussunk.
Az ellenzéki képviselők több oldalról is keresték-kutatták a vám- és pénzügyőrség 808 fős létszámcsökkentésének hatását az uniós csatlakozásra, a tervezett bevételek realizálására. A jelen lévő parancsnokok, a Pénzügyminisztérium vezető munkatársai megnyugtató képet festettek arról, hogy ez a létszámcsökkentés nem zavarja a folyamatos munkát. S míg az Unióval határos területeken ez valóban fog létszámcsökkentést jelenteni - egyúttal ígéret hangzott el, hogy mindezt körültekintően, humánusan, a helyi szervek bevonásával végzik -, addig a schengeni határként működő déli és keleti területeken ez egyértelműen létszámnövekedést fog majd a vám- és pénzügyőrség számára jelenteni.
Végezetül: a vita központi eleme volt, hogy a közösségi vámjog bevezetése miként hat a költségvetés pénzügyi bevételére. Míg egyik oldalról a gazdaság egésze számára rendkívül örömteli, örvendetes hír az, hogy a vámtételek határozottan és egyértelműen csökkennek - és ez egy olyan országban, ahol a GDP százalékában 23 százalék az importhányad, szemben az Európai Unió 11 százalékával, mindenképpen örömteli körülmény és nyilván a gazdaság versenyképességét javító tétel -, addig nyilvánvalóan ebből adódóan a költségvetés bevételei számottevően csökkennek majd. Mindezek figyelembevétele a gazdaság egésze számára rendkívül kedvező, az uniós csatlakozás szempontjából pedig jelentős törvénytervezetről van szó.
És újra hangsúlyozom, hogy örömteli módon a bizottság teljes körű támogatásával ajánlhatom a parlament figyelmébe.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés