IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Kósáné Kovács Magda volt olyan kedves úgy fogalmazni, költői kérdésként, hogy esetleg külön törvényeket kellene alkalmazni az egyházi intézményekre és az állami intézményekre. Hozzá kellett volna tenni, hogy akkor a magánszektor miért nincs bevonva. Bernáth Ildikó kifejtette, hogy ez pontosan hiánya a törvénynek.
De én arra szeretnék utalni, hogy maga az egész törvény fölépítése, a gyűjtő jellege éppen támadásnak tudható be a meglevő intézményrendszer ellen. Miért állítottuk föl az ombudsmani rendszert? Miért vannak bíróságok? Miért vannak olyan szervezetek, amelyek kezelik ezt a kérdést? Egyáltalán, hogyan illeszkedik ez az egész törvénytervezet a magyar jogrendbe, ahol a fogalmi rendszerek nincsenek tisztázva? Egyáltalán, olyan laza és annyira áttekinthetetlen ennek a törvénynek a hatásterülete, hogy nincs senki, aki megmondja, hogy ez valójában hogyan működhet a gyakorlatban. Én úgy gondolom, hogy ez semmi más célt nem szolgál, mint hogy ennek az alapelvnek egy látszólagos igazolását adják, ahogy az általános indokolásban jelöli is, hogy ennek megfelelően az egyenlő emberi méltóságában sérelmet szenvedett személy számára az államnak megfelelő jogvédelmet kell biztosítani.
Kérem szépen, önök ezzel a jogvédelemmel próbálják azt álcázni, hogy nem tudják megadni Magyarország lakosságának, Magyarország népének az esélyegyenlőséget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a gazdaság területén a szegénység leküzdésében, és a programjuk kozmetikázására szeretnékfelhasználni ezt az egész törvényt. Erről szól ez. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés