SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek - én kerékpárral indulok. Volt ez a kabaré jó tíz vagy húsz évvel ezelőtt Magyarországon. Azt hiszem, aki meghallgatta és elolvasta ezt a törvényjavaslatot, mindenkinek ez jutott az eszébe.

Önök olyan feladatra vállalkoztak, amelybe beletörött a bicskájuk. Olyan feladatra vállalkoztak, hogy az olimpiai döntőn a százméteres síkfutásban valakit tíz méterrel előrébb indítanak el. Olyan feladatra vállalkoztak, hogy például Keller László, aki nagyszerű focista, mint tudjuk, nagyon penge a pályán, de a Bajnokok Ligája döntőjében nem hiszem, hogy túl nagy eredményt tudna elérni. Ugyanígy sok-sok állampolgár, tízmillió állampolgár szeretne olyan vagyonhoz jutni, amelyet a sportminiszter úr megszerzett magának. Hozzászólásában azt mondta, hogy mi az, hát, mindenki megtehette, de mégsem… (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Mi az, hogy!) Mi az, hogy! Ehhez képest önök egyenlő bánásmódról, egyenlő esélyekről beszélnek.

És most térjünk a tényekre: a fogyatékosokra. Hogyan lesznek a fogyatékosok bármikor is ugyanolyan bánásmóddal ellátva, mint bárki más az országban? Hogyan lesz egy olyan szülő, hogyan lesz egy olyan beteg ember, aki betegként születik, gyerekkorában, egész életén keresztül azt viseli, hogyan fogja az egyenlő bánásmódot megkapni ettől a társadalomtól? Sehogy! Hiszen önök bizonyították az előző tízórás szavazásban, hogy ezeket a szervezeteket nem támogatják. Hogyan lesz a fiatal és az idős között egyenlő bánásmód? Sehogy nem lesz, tisztelt hölgyeim és uraim!

Lévai Katalin, akit sok szeretettel köszöntünk névnapja alkalmából, a lábával szavazott erről a törvényről, a lábával szavazott, hiszen nincs itt jelen.

Nem tudunk mást mondani önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim: vonják vissza ezt a törvényt, és gondolják át, értelmezzék át, mert így ennek nincs értelme.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu