URBÁN ÁRPÁD (MSZP): Nem kívánok élni a két perccel, csak képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy tudd, hogy 1600 forintra emeltük ezt az eddig 1200 forintot. Remélem, hogy ez így is lesz a következő esztendő január 1-jétől. (Közbeszólásra:) Igen, 1600 forintra emeltük. És azon kell dolgoznunk, mindannyiunknak, bármelyik oldalán ülünk a patkónak, hogy ezek a pénzek valóban odakerüljenek az iskolákhoz, és azt a célt szolgálják, ebből ne járda épüljön. Tudom, hogy az is kellene, és nagyon sok minden kellene, de a legfontosabb célja ennek az összegnek, hogy igenis az iskolákban működő diáksport-egyesületek munkáját, a gyerekeink egészségesebb testi nevelését szolgálja, és a tanórán kívüli sporttevékenységet, amelyet ezekből a pénzekből, ha jól gazdálkodnak vele diáksport-egyesületeink, tulajdonképpen ki is tudnak hozni, természetesen az egyéb állami támogatások mellett.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés