PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A képviselőtársaim már elég alaposan kivesézték a program hibáit, bár nyilván még lehetne folytatni, hiszen azért az ehhez a programhoz szorosan kapcsolódó nemzeti hulladékgazdálkodási terv időarányos részében is eléggé késésben vagyunk, én mégis egy másik szegletre szeretném a figyelmet felhívni.

A program is foglalkozik az oktatással, és mindig elmondjuk azt, hogy a környezetvédelmet nem elég elég korán kezdeni, azonban van egy nagyon fontos adóssága, úgy gondolom, mindnyájunknak, és szeretném, ha a minisztérium ezt a dolgot magáévá tenné, és igazából harcolna érte. Én a legnagyobb problémának azt látom, hogy a környezetvédelem mint önálló tantárgy képzése nem valósult meg. Bár tanárok képzése folyik Magyarországon, tehát megfelelő szakemberünk lenne rá (Dr. Kis Zoltán: Ez melyik módosító?), az önálló képzés nem valósult meg.

Ezt azért tartom nagyon fontosnak, és nagyon fontos lenne, hogy a programon belül ez szerepet kapjon, és a minisztérium képviselje ezt, mert egy téves képzet az, hogy nagyon sok környezetvédelmi szakemberre van szükségünk, és most már nagyon sok helyen képeznek ilyet. A helyzet nem ilyen; azt szoktam mondani, ez olyan, mint a számítástechnika: nem sok számítástechnikusra van szükség, hanem sok olyan emberre, aki ért a számítástechnikához. A környezetvédelem is ilyen: sok olyan emberre lenne szükség, aki ért a környezetvédelemhez, és mindegy, hogy szakmunkásként, vezetőként, irányítóként vagy bármilyen munkásként, de alkalmazná a környezetvédelmi jogszabályokat. Nem lenne olyan nehéz helyzetük, mint most, hogy igazából a legtöbb cég, a legtöbb vállalkozás, a legtöbb vállalat fölösleges tehernek érzi a környezetvédelmet, nem pedig azt látja benne, hogy életének megkönnyítését, az ő egészségét is szolgálja. Tehát szeretném felhívni erre a figyelmet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és a program ezen részének megvalósítását kérem.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

(21.50)

Forrás: parlament.hu